Keresztes László Lóránt: Az LMP elvesztette társadalmi támogatottságát

"Az LMP térdre rogyott, és elvesztette szinte teljes társadalmi támogatottságát, amikor a legnagyobb szükség lenne egy cselekvőképes zöld pártra Magyarországon" – nyilatkozta Keresztes László Lóránt a Magyar Hang hetilapnak.

Keresztes László Lóránt, az LMP országgyűlési képviselője szerint a választók világos üzenetet küldtek, miszerint nincs szükség a pártra. Az interjú során szóba került az a Facebook-poszt is, amelyben Keresztes arról írt, hogy egy év alatt több fekvőtámaszt csinál, mint ahány szavazója van az LMP-nek. "Egy év alatt több fekvőtámaszt szoktam csinálni, az biztos" – erősítette meg állítását a képviselő.

A politikus szerint a párt akkor hibázott, amikor elkezdtek más ellenzéki pártokkal, köztük a Momentummel csatározni és más pártokkal alkudozni, ahelyett, hogy konkrét ügyek mentén politizáltak volna. Keresztes úgy érzi, hogy Ungár Péter, az LMP egyik társelnöke, csak "játékszernek" tekinti a pártot, és sokáig maga sem tudta, merre van az előre.

A 0,87 százalékos választási eredményt követően Keresztes megdöbbentőnek találta, hogy a két társelnök, Schmuck Erzsébet és Ungár Péter nem reagált érdemben. "Nemcsak, hogy még hivatalban vannak, de sem a párt belső fórumain, sem a külső nyilvánosság előtt nem értékelte a saját felelősségét" – mondta Keresztes.

A képviselő reménykedik, hogy a nyári tisztújításon megválasztanak majd valakit, aki helyes irányba tereli vissza az LMP-t. Keresztes az LMP-ből nem lép ki, mert úgy véli, a pártban vannak a legtisztességesebb és legfelkészültebb emberek, akik a zöld ügyekért küzdenek, de nem zárja ki, hogy hamarosan kizárják a pártból.

Végül megjegyezte, hogy nem gondolja, az LMP a Fideszhez közelített volna Vitézy Dávid jelölése miatt. Ha így lenne, már rég kilépett volna a pártból. Vitézyre ő is szívesen szavazott volna, ha budapesti lakos lenne, de a választási folyamatot párttagként átláthatatlannak tartja.