Erik Satie híres darabját 19 órán át fogják játszani Józsefvárosban

A Vexations című művet június 29-én, szombat estétől másnap délutánig 36 zenész 13 különböző hangszeren adja majd elő, összesen 840-szer.

Erik Satie zongoraművét, a Vexationst 19 órán át fogják előadni a józsefvárosi H13 Kultpontban június 29-én este 18 órától, másnap délután 13 óráig. A darabot 840-szer kell megismételni, ami alig több mint fél oldalnyi kotta.

Satie 1893-ban azt javasolta, hogy a darab előadása előtt célszerű lenne a legmélyebb csendben és mozdulatlanságban felkészülni. A művet állítólag egy szerelmi bánatból írta, és a zene egyszerre lágy és baljóslatú, szokatlan hangközökkel és modulációkkal.

A Vexations hosszú ideig feledésbe merült, mígnem John Cage, az avantgárd zene egyik leghírhedtebb figurája felfedezte, és 1963-ban elő is adta New Yorkban. Az előadás óta a darabot néhány évente előadják, és Magyarországon is hallható volt már, legutóbb 2019-ben a Fugában.

A hétvégi koncerten a kerületben élő zenészek lépnek fel, többek között Balázs Elemér, Lisztes Jenő, Ifj. Szakcsi Lakatos Béla és Melis Márta. A különböző zenei stílusokban előadott mű lehetőséget nyújt a lelassulásra és átlényegülésre.

A Rendezvény8 által szervezett és a Józsefvárosi Önkormányzat által támogatott esemény különleges tudatállapotot ígér a hallgatóinak. Az eseményt Déri Miklós fotóművész és zenész ötlete alapján, Cseke Gábor jazz-zongorista művészeti vezetésével rendezik meg.