Véletlenül írtam egy könyvet – előzetes bemutató

Lakos Nóra író-rendező legújabb filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet, amely egy családi felnövéstörténetet dolgoz fel, 2025 januárjában debütál a mozikban.

A JUNO11 Pictures produkciójában, európai együttműködés keretében készült film előzetesét Bohém hangulat jellemzi, és a főszereplő Demeter Villő mellett olyan ismert színészeket láthatunk, mint Mátray László, Zsurzs Kati, Rujder Vivien, Tenki Réka, Lovas Rozi és Mucsi Zoltán. A Bagossy Brothers Company felel a film zenei aláfestéséért.

A történet középpontjában Nina áll, aki írói pályára vágyik, és kreativitását animációsfilm-rendező apjától (Mátray László) örökölte. Életét bonyolítja kétbalkezes bűvész öccse (Hárs Bonca) és a korán elhunyt édesanyja (Lovas Rozi) helyét próbálja betölteni a kissé merev nagynénje (Tenki Réka). Apja új szerelme (Rujder Vivien) érkezése és egy bohém írónő (Zsurzs Kati) segítségével Nina az írás révén dolgozza fel édesanyja elvesztését, miközben nyit a lehetőségek felé, beleértve az új családtagokat és az első szerelem (Kövécs Barnabás) élményét.

A Doraya Bouandel által készített teaserből kiderül, hogy a film humorral és érzékenységgel közelíti meg a család és az összetartozás témáját. A látványvilág megalkotásában Szurdi Juci látványtervező, Lányi Fruzsina jelmeztervező, Reich Dániel operatőr és Báthory Péter kreatív animációs rendező működött közre. Az animációk kiemelten fontos szerepet kapnak a történetben, amely az írás fontosságát hangsúlyozza.

A film alapjául szolgáló könyv, Annet Huizing Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? című műve, amely tizenkét országban jelent meg és számos nemzetközi irodalmi díjat nyert. A minden korosztályt megszólító film a holland szerző könyvének adaptációja.