A Magyar Orvosi Kamara harcba száll az oltástagadók ellen

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) támogatásáról biztosította azokat az orvosokat, akiket a kötelező gyermekkori védőoltások beadása miatt pereltek be oltástagadók és összeesküvés-elméleteket hirdető magánszemélyek, illetve a mögöttük álló csoportosulások.

A MOK hivatalosan is bejelentette, hogy jogi képviseletet nyújt azon kollégáknak, akik ellen a kötelező gyermekkori védőoltások miatt indítottak bírósági eljárást. Az elnök korábban már utalt erre a lépésre. A kamara a Facebookon keresztül osztotta meg álláspontját, amely szerint az elmúlt években a média és a közösségi oldalakon terjedő orvosellenes kommunikáció, valamint a szakmai orvosszervezetek ellen irányuló politikai lépések, mint például a kamara önkormányzati jogköreinek súlyos csorbítása, oda vezettek, hogy:

a társadalomban erőre kaptak a szabályokat, a szolidaritást, a közös felelősségvállalást megkerülő szélsőséges jelenségek.

A MOK szerint ezek a jelenségek veszélyeztetik a társadalmat, különösen a gyermekeket a védőoltások kapcsán. Úgy vélik, hogy a probléma ellen csak tudatos kormányzati és hatósági fellépéssel, a lakosság tájékoztatásával és a szakmai szervezetek megerősítésével lehet hatékonyan küzdeni. A kamara elnöke, Álmos Péter szerint hiba lenne hagyni, hogy valótlan hírek terjedjenek, és nem védeni az egészségügyi dolgozókat a rágalmaktól. Kiemelte, hogy komoly egészségügyi kockázatot jelent, ha csökken az emberek bizalma az orvosok iránt, és terjednek a konteók. A MOK továbbá jelezte, hogy nem kíván vitatkozni a kártékony kommentekkel, és a hozzászólások 90 százalékát eltávolították, miután „megjelentek az álhírterjesztők”.

A Telexen is részletesen írtak arról, hogy az utóbbi időben az oltásellenes mozgalmak, a koronavírus-vakcinákon túllépve már a gyerekkori kötelező oltásokat is megpróbálják megtorpedózni. Az oltásellenesek háziorvosok ellen indítanak pereket tömegesen, mert azok nem hajlandók gyerekeik számára olyan egészségügyi igazolást kiállítani, amivel megtagadhatnák a gyerekkorban kötelezően beadandó vakcinákat.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerint az oltásellenes mozgalmak jogszerű eljárások mögé bújva, jogszerűtlen és szakmaiatlan indokokkal igyekeznek akadályozni a védőoltási program működését. Tömegesen indultak el védőoltás alóli mentesítési eljárások, amelyek esetében a kezelőorvos nem adott szakvéleményt a felmentésre vonatkozán, mivel nincs egészségi akadálya a védőoltás beadásának. Ezért a törvényes képviselők az orvosi szakvéleményt megkérdőjelezve, sérelemdíj iránti polgári peres eljárásokat kezdeményeztek a szakorvosok ellen. Egyes esetekben háziorvosok, házi gyermekorvosok ellen büntetőfeljelentéseket tettek foglalkozás körében elkövetett szándékos vagy gondatlan veszélyeztetés miatt, annak ellenére, hogy az oltóorvosok a szakma szabályai és a jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően végzik tevékenységüket. Az ilyen jogi eljárások időtartama alatt a gyermekek védőoltása halasztódik, ami tömeges méreteket öltve a járványügyi biztonságot veszélyeztetheti.

Ezekben a perekben ad most segítséget a MOK az érintett orvosoknak.