Konténeróvoda, bántalmazás és megkésett fejlesztések – tavaly 1225 panasz érkezett az oktatási jogok biztosához

A 2023-as év során az oktatási jogok biztosához összesen 1225 panasz érkezett, melyek többsége a köznevelés területéről származott, több mint 800 esetben. A leggyakoribb problémák a nem megfelelő bánásmód, a hiányos kommunikáció, a sajátos nevelési igényű gyermekekkel kapcsolatos ügyek, valamint a férőhelyhiány köré csoportosultak.

Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala 1999 óta áll az oktatás résztvevőinek szolgálatában, hogy segítse az oktatással kapcsolatos állampolgári jogok érvényesülését. A hivatalhoz azok fordulhatnak, akik úgy érzik, hogy oktatási jogait sérelem érte.

2023-ban az oktatás számos területét érintő beadványok érkeztek a biztoshoz, többek között a gyermekkel szembeni nem megfelelő bánásmódról, a túlterhelt oktatási rendszerről, a szakemberhiányról és a kommunikációs problémákról is szó esett.

Több volt a panasz, mint egy évvel korábban

Az előző évhez képest közel kétszázzal több panasz érkezett, bár az elmúlt tíz év során összességében közel ötszázzal csökkent a panaszok száma. 2013-ban 1686, míg öt évvel később közel 300-al több panasz érkezett. 2022-ben a panaszok száma a legalacsonyabb volt, 1028 darabot regisztráltak.

A legtöbb panasz a közoktatásból, a felsőoktatásból, a szakképzésből és az oktatási egyéb területeiről érkezett. A panaszokat többnyire a tanulók, szülők, pedagógusok, fenntartók és oktatási szereplők közösségei nyújtották be, és a beadványok nagy része elektronikusan érkezett. A hivatal 25 százalékát elutasította hatáskör hiányában, míg 1082 esetben állásfoglalást fogalmazott meg vagy tájékoztatást adott.

Emberi méltóság sérelme és nem megfelelő bánásmód a köznevelésben

A panaszok között szerepeltek olyanok is, amelyek a gyermekkel szembeni nem megfelelő bánásmódot érintették. Egy szülő például arról számolt be, hogy gyermekét egy pedagógus többször is megalázóan szólította meg. Emellett előfordult rasszizmus és megalázás is egy általános iskolában. A biztos kiemelte, hogy a pedagógusoknak meg kell akadályozniuk a gyermekbántalmazás minden formáját.

Konténeróvodával a helyhiány ellen

A CSOK hatására több településen megnőtt a kisgyermekes családok száma, ami infrastrukturális kihívásokat vetett fel. Sok helyen konténerekben és más alternatív helyszíneken folytatódott az oktatás. Délegyházán például konténerekben tanulnak a gyerekek, és a kormány négymilliárd forintot különített el konténeriskolák telepítésére. A biztoshoz is érkeztek panaszok a férőhelyhiánnyal kapcsolatban.

Rendszerszintű nehézséggé vált a hiányzások igazolása

A koronavírus járvány idején a háziorvosok többsége elektronikus úton állította ki a betegség miatti igazolásokat. Egyes településeken a házi gyermekorvosok nem állítottak ki több igazolást, a gyermek betegség miatti igazolásait a szülői nyilatkozat alapján fogadták el az oktatási intézmények.

Hiányos kommunikáció és eltanácsolás

A biztoshoz kérdések érkeztek arról, hogy milyen esetekben tanácsolható el a gyermek az intézményből. A biztos szerint helytelen, ha az intézmény arra kényszeríti a szülőket, hogy vigyék máshová a gyermeket. Panaszok érkeztek a szülők részéről arra is, hogy az oktatási intézmények nem kommunikálnak velük megfelelően.

Még mindig gondot okoz az SNI és a BTMN gyermekek ellátása

Az SNI és BTMN gyermekek jogainak érvényesülésével kapcsolatban is több beadvány érkezett. A biztos jelentése szerint fontos az odafigyelés ezekkel a gyermekekkel kapcsolatban. Több panasz érkezett azzal kapcsolatban is, hogy a tanulók nem tölthetik az iskolában a teljes napot, vagy a fejlesztés szakember hiánya miatt nem valósulhatott meg a szükséges fejlesztés.

Nehéz megfelelő intézményt találni

Egy szülő azért fordult a biztoshoz, mert gyermekének speciális óvodai nevelésre lett volna szüksége, de a környéken nem volt erre lehetőség. A tankerületi központ végül speciális óvodai csoport létrehozását kezdeményezte.

A felsőoktatásban is akadtak problémák

A felsőoktatás területéről is érkeztek panaszok, többek között az érettségi vizsgával, a felvételi eljárással és a tanulmányi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatban. Egy hallgató például téves tájékoztatást kapott egy nyelvvizsgáról, ami érvénytelen pályázatot eredményezett.

Az oktatási jogok biztosa méltatlannak látja a tanárok helyzetét

Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa szerint méltatlan a tanárok helyzete, és a sajátos nevelési igényű gyermekek helyzete egyre drámaibbá válik. A magyar oktatásban tapasztalható rossz hangulatot, a bizonytalanságot és az egymásnak feszülést is problémának látja.

Szabó Gödri Rita

Infografika: Szopkó Zita