Negyvenöt év börtönbüntetés a volt hondurasi elnöknek

Negyvenöt év börtönbüntetést szabott ki szerdán egy amerikai bíró Juan Orlando Hernández volt hondurasi elnökre, akit kábítószer-kereskedelem és lőfegyverekkel kapcsolatos bűncselekmények miatt ítéltek el márciusban.

Juan Orlando Hernández, aki 2014 és 2022 között töltötte be Honduras elnöki tisztségét, azzal vádolták meg, hogy megvesztegetése révén több tonna kokain érkezett Hondurasba Kolumbiából és Venezuelából, és köze volt ahhoz is, hogy az Egyesült Államokba mintegy 500 tonna kokaint szállítottak az országból ebben az időszakban. A manhattani szövetségi bíróság márciusban kimondta Hernández bűnösségét, és a büntetés mértékét a mostani ítéletben hirdették ki.

A szövetségi ügyészség életfogytiglani börtönbüntetés mellett érvelt, mondván, hogy egy ilyen súlyos büntetés elrettentő hatású lehetne más csempészek és azok cinkosai számára. Az ügyészség szerint „a Hernándezhez hasonló korrupt politikusok nélkül nagyon nehéz, sőt akár lehetetlen volna megvalósítani a jelenlegi hatalmas léptékű, nemzetközi szintű kábítószer-kereskedelmet”.

A közép-amerikai ország ebben az időben több mint 50 millió dollár amerikai támogatást kapott a kábítószerbűnözés megfékezésére és további tízmilliókat biztonsági és katonai támogatás formájában. A vádak szerint Hernández a drogkartellektől kapott pénzből maga is tisztségviselőket fizetett le, hogy manipulálják a 2013-as és 2017-es hondurasi elnökválasztás eredményeit.

A tárgyaláson több elítélt drogcsempész is vallott Hernández ellen. Az elnök öccsét, Juan Antonio Hernándezt, aki hondurasi kongresszusi képviselő is volt, 2021-ben az Egyesült Államokban már bűnösnek találták kábítószer- és fegyverkereskedelemben, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.