Norvégia újrakezdi a gabonakészletek felhalmozását

Az orosz-ukrán háború, a világjárvány és a klímaváltozás hatására Norvégia újra elkezdi a gabonakészletek felhalmozását, amelyet korábban 2003-ban szüntettek meg. A cél, hogy 2029-re 82,5 ezer tonna gabonát tároljanak, amely válsághelyzet esetén az állam rendelkezésére állna.

A koronavírus-járvány, az Európában zajló háború és a klímaváltozás hatására a norvég kormány bejelentette, hogy újraindítják a gabonakészletek felhalmozását. Norvégia az 1950-es évek óta tárolt jelentős mennyiségű gabonát, de a gyakorlatot 2003-ban abbahagyták, mivel akkor úgy ítélték meg, hogy a készletek felhalmozása már nem szükséges.

Az ukrajnai konfliktus 2022-es kirobbanása után azonban létrehoztak egy bizottságot, amely felmérte az ország vészhelyzeti készültségét az új helyzet fényében. A bizottság ajánlása alapján döntöttek úgy, hogy ismét elkezdik a gabonakészletek felhalmozását.

A norvég kormány négy vállalattal kötött szerződést a gabona raktározásának megszervezésére. A tervek szerint 2024-ben és 2025-ben 30 ezer tonna gabonát tárolnának az ország több pontján található, már meglévő létesítményekben. A szerződések értelmében a vállalatoknak lehetőségük van új raktárak kialakítására az ország bármely pontján, de kötelezettséget vállalnak arra, hogy szükség esetén azonnal bocsássák a gabonakészleteket az állam rendelkezésére.

Geir Pollestad mezőgazdasági miniszter szerint a gabonakészletek felhalmozásának célja a felkészülés „az elképzelhetetlenre”. Slagsvold Vedum pénzügyminiszter kiemelte, hogy növelni kívánják a biztonságot abban az esetben, ha komoly problémák merülnének fel a nemzetközi kereskedelmi rendszerben vagy a hazai termelésben. A kormány a következő években további szerződéseket tervez kötni, hogy 2029-ig biztosítsák a gabonakészletek raktározását.

A cél az, hogy az évtized végéig mintegy 82 500 tonna gabona legyen elérhető a raktárakban, ami válsághelyzet esetén három hónapra elegendő mennyiség az egész ország számára.

Norvégiában található a Spitzbergák Nemzetközi Magbunker is, ahol a permafroszt rétegében lévő barlangokban felépített létesítményben az ismert élelmiszernövények magvait tárolják, hogy egy esetleges globális katasztrófa – mint például háború, járványok vagy éghajlatváltozás – esetén rendelkezésre álljanak.