Több mint százezer hamis légfrissítőt találtak Budapesten

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vámosai és az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) nyomozói nagy mennyiségű hamisított légfrissítőt foglaltak le egy budapesti telephelyen.

A Törökországból érkezett hamis termékek a NAV és az OLAF közös akciójának köszönhetően kerültek elő. A budapesti razzia során mintegy 140 ezer darab hamisított légfrissítő került elő, melyek összértéke meghaladja a 300 ezer eurót, ami több mint 120 millió forintnak felel meg.

A hamisított aeroszolok nemcsak a jogtulajdonosoknak okoznak anyagi kárt, hanem veszélyt jelentenek a fogyasztók egészségére és a környezetre is. Emiatt kiemelten fontos a hatóságok részéről az ilyen jellegű bűncselekmények elleni hatékony fellépés.

A NAV büntetőeljárást indított az ügyben ismeretlen tettes ellen, iparjogvédelmi jogok megsértése miatt. A nemzetközi együttműködés keretében a törökországi gyártó telephelyén is ellenőrzéseket végeztek a hatóságok.