Magyarország jobban teljesít?

Az elmúlt tíz évben elképesztő mértékben nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma Magyarországon. 2024 első négy hónapjában több mint 130 ezer 65 év feletti vállalt munkát, ami négyszerese a tíz évvel ezelőtti adatoknak. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa szerint a nyugdíjasok többsége az áremelések miatt kénytelen munkát vállalni.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján az idei év első négy hónapjában több mint 130 ezer 65 év feletti vállalt munkát, ami négyszer annyi, mint egy évtizeddel korábban. Az RTL Híradó beszámolója szerint Mármarosi József például alacsony nyugdíja miatt kénytelen főállásban dolgozni egy rövidáru boltban. "80 ezer a nyugdíjam és muszáj mellette dolgozni" – mondta a férfi az RTL-nek. Zsirák Sándorné, aki egy békéscsabai lottózóban dolgozik, hozzátette: "Három éve vagyok nyugdíjas és azóta is dolgozom még, mert kevés a nyugdíjam."

A nyugdíjasok munkavállalása pozitív hatással van a munkaerőpiacra, hiszen enyhíti a munkaerőhiányt, és a munkáltatóknak nem kell fizetniük a 13 százalékos szociális hozzájárulási adót sem az idősek után. Emellett a nyugdíjasok többet kapnak kézhez, mivel a 18 és fél százalékos tb-járulékot nem vonják le tőlük. Farkas András, a nyugdijguru.hu vezető elemzője szerint a munkáltatók érdekeltsége 2020. július elsejétől ugrott meg. "Nyilvánvalóan egy nyugdíjas munkavállalásnak két feltétele van, egy dolgozni akaró vagy kényszerülő nyugdíjas, meg egy olyan munkáltató, aki hajlandó őt foglalkoztatni" – fogalmazott az elemző. Hozzátette, az átlagnyugdíj már csak a nettó átlagfizetés felének felel meg Magyarországon.

A helyzet különösen súlyos a 65 év feletti nők körében. 2023-ban minden harmadik nyugdíjas a létminimum alatt élt, vagyis kevesebb mint 160 100 forintból gazdálkodott havonta, annak ellenére, hogy 13. havi ellátást is kapnak. A KSH legutóbbi adatai szerint 2022-ben a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett magyar nyugdíjasok aránya 18 százalékról több mint 20 százalékra nőtt. Az egyszemélyes háztartások közül a 65 éves vagy annál idősebb nők helyzete a legrosszabb, egyharmaduk élt szegénységben. A kormány a Híradó megkeresésére válaszolva azt írta, hogy a 65 év feletti munkavállalók aránya Magyarországon illeszkedik az uniós átlaghoz.