Magyar filmek a Raindance Filmfesztiválon

Két magyar alkotás, a Cicaverzum és az Árni is megmérettetik magukat a londoni Raindance Filmfesztiválon, amely az Oscar és a BAFTA díjak egyik előszobájának számít.

Szeleczki Rozália Cicaverzum című romantikus vígjátéka és Vermes Dorka Árni című filmje is harcba száll a legjobb első mozifilm, a legjobb elsőfilmes rendező, valamint a legjobb főszereplő díjáért a londoni eseményen. A Nemzeti Filmintézet tájékoztatása szerint a Raindance Filmfesztivál különösen fontos a fiatal filmesek számára, akik itt a közönség és a szakma figyelmébe kerülhetnek.

A Cicaverzum első brit vetítésére a Prince Charles Cinema kultikus mozijában kerül sor, ahol a film operatőre, M. Deák Kristóf is jelen lesz, aki idén elnyerte a legjobb operatőrnek járó Filmkritikusok Díját. A Raindance zsűrijében korábban olyan neves személyiségek ültek, mint Liam Cunningham, Damian Lewis és Daniel Brühl, az idei nemzetközi zsűri tagjai között pedig Diego Luna mexikói színész is helyet kapott, aki az Andor című Disney kalandsorozat főszereplőjeként is ismert. A fesztivál a londoni West Enden június 28-ig tart.

A Cicaverzum egy fiatal lány és egy beszélő fekete macska különös románcának történetét meséli el. A szerelemben csalódott lány a manipulatív kandúr hatása alá kerül és majdnem mindent elveszít, ami addig fontos volt neki. A film főszereplője, Törőcsik Franciska alakításáért nemrég elnyerte a legjobb színésznőnek járó Magyar Mozgókép Díjat, és a Cicaverzum megtekinthető a FILMIO-n. A film forgatókönyvét Szeleczki Rozália Kemény Zsófi költő-író-slammerrel közösen írta, látványtervezője Pater Sparrow, a jelmezeket Szlávik Juli tervezte, vágója Érdi Zsófi, zeneszerzője Czitrom Ádám, producere Iványi Petra volt.

A Raindance Filmfesztivál versenyébe a Cicaverzum mellett Vermes Dorka Árni című alkotása is meghívást kapott, amely egy vidéken turnézó, szakadt vándorcirkusz mindeneseként dolgozó, madáralkatú fiú, Árni történetét dolgozza fel. A társulatot egy család alkotja, ahol Árni az egyetlen kívülálló. A cirkuszba egy nap új piton érkezik, ami felkelti Árni kíváncsiságát, és ahogy elkezdi megszelídíteni, a folyamat egyre erősebb hatással van rá.