Hivatalosan megkezdődtek az EU és Ukrajna közötti csatlakozási tárgyalások

Az Európai Unió hivatalosan is megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, amit Hadja Lahbib, az Európai Unió Tanácsának június 30-ig tartó, féléves elnökségét betöltő Belgium külügyekért és általános ügyekért felelős minisztere jelentett be Luxembourgban.

Hadja Lahbib az első kormányközi konferencia nyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy az uniós integráció útja hosszú, a tárgyalások pedig szigorúak és megterhelőek lesznek. "A munka csak most kezdődik. Eltökéltséggel és elkötelezettséggel bízunk abban, hogy a tárgyalások folyamán képesek leszünk pozitív eredményre jutni" – fogalmazott a belga miniszter. Ukrajna kitartását kiemelkedőnek nevezte, mivel a folytatódó háború ellenére eredménnyel dolgozott és fogadott el számos reformot a tárgyalások megkezdése érdekében.

A tárgyalások megkezdése egyértelmű üzenetet küld Vlagyimir Putyin orosz elnök számára arról, hogy Ukrajna minden igyekezete ellenére egyre közeledik az Európai Unióhoz.

Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztosa szerint Ukrajna a nehéz idők ellenére meghozta a szükséges reformintézkedéseket és teljesítette a csatlakozási tárgyalások hivatalos megkezdéséhez szükséges elvárásokat. Várhelyi a konferenciát követő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a bővítés hosszútávú geostratégiai befektetést jelent a békébe, a biztonságba, a stabilitásba és az egész kontinens jólétébe és felemelkedésébe.

Denisz Smihal ukrán miniszterelnök a nyitóülésen, videóhíváson keresztül elmondott beszédében kijelentette, hogy az EU-csatlakozás tárgyalásainak megkezdése mindannak a szimbóluma, amiért Ukrajna legjobb fiai és lányai ezrei adták életüket. "Erős Ukrajna nem lehetséges az EU nélkül, és egy erős EU sem lehetséges Ukrajna nélkül" – tette hozzá.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy közösségi médiaplatformon közzétett bejegyzésében így fogalmazott: "Történelmi nap a mai, amikor tényleges, valódi tárgyalásokat kezdünk az Európai Unióval. Hálás vagyok mindenkinek, aki védi Ukrajnát, országunkat és népünket. Hálás vagyok a csapatnak, mely mindent megtesz azért, hogy az Európai Unió részei lehessünk" – mondta.

Az Európai Unió a délután folyamán Luxembourgban tartotta a csatlakozási tárgyalások megkezdését jelentő első kormányközi konferenciát Moldovával, majd szerdán Brüsszelben Montenegróval is hasonló eseményt rendez. A kormányközi konferencián az EU bemutatja a csatlakozási tárgyalások menetét és iránymutatásokat ad a tagjelölt országoknak. Az érdemi tárgyalások a következő tizenkét hónapon belül kezdődhetnek meg.

Kijev és Chisinau 2022 februárjában nyújtotta be az EU-tagság iránti kérelmét, azt követően, hogy Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát. Az EU-tagországok vezetői 2023 júniusában adtak tagjelölti státuszt Ukrajnának és Moldovának.

A további hivatalos tagjelölt országok között szerepel Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Észak-Macedónia, Szerbia és Törökország is. Az EU utoljára 2013-ban bővült, amikor Horvátország csatlakozhatott a közösséghez.