Nobel-díjat követel Argentína megszorításokkal dicsekvő elnöke

Szigorú megszorító programjával és hazája gazdasági rendszerének radikális átalakításával érettnek látja magát a legrangosabb közgazdasági díjra a dél-amerikai ország populista vezetője.

Javier Milei, Argentína tavaly decemberben beiktatott elnöke, közgazdasági Nobel-díjra jelöltetné magát. A közmunkák befagyasztásával és a korruptnak minősített szociális segélyprogram megszűntetésével dicsekvő, libertárius államfő Prágában elmondta, hogy fő tanácsadójával, Demian Reidelrel együtt újraírják a gazdasági elmélet nagy részét, és ha jól csinálják, Demiannal együtt elnyerheti a közgazdasági Nobel-díjat.

Milei a németországi tárgyalásai után érkezett a cseh fővárosba, ahol Olaf Scholz kancellár arra kérte az argentin államfőt, hogy a radikális gazdasági reformok bevezetése közben a szociális szempontokra is fordítson figyelmet. Az elnök az európai körútja során három díjat is átvett spanyolországi, németországi és csehországi liberális agytrösztöktől.

Dél-Amerika második legnagyobb gazdaságát súlyos válság sújtja, többek között a felduzzadt államapparátus fenntartása kerül sokba, alacsony az ipari termelékenység, és jelentős szerepet játszik az árnyékgazdaság. Milei ezért radikális megszorító programot fogadott el, több ezer munkahelyet szüntetett meg a közszférában, illetve csökkentette a támogatásokat és szociális programokat számolt fel.

Ennek eredményeként hosszú idő óta először újra egyensúlyban van a költségvetés: a korábbi 300 százalékos infláció decemberre 25, májusra 4,2 százalékosra csökkent. A szigorú intézkedések másrészről megfojtják a gazdasági teljesítményt: az első negyedévében 5,1 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest a gazdasági teljesítménye.

Argentína lakosságának csaknem 56 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, és mintegy 18 százalékuk él mélyszegénységben. Egy felmérés szerint a lakosság 55,7 százaléka támogatja az elnök gazdasági reformjait, de Milei állam szerepét csökkentő programja ellen hónapok óta tüntetnek hazájában.