A brit kormány 1,4 milliárd fontot égetett el soha fel nem használt védőfelszerelésekre a Covid idején

Körülbelül 1,4 milliárd font értékű védőfelszerelést semmisítettek meg vagy fognak megsemmisíteni az Egyesült Királyságban, amit a világjárvány egyik legpazarlóbb kormányzati ügyleteként emleget a BBC.

A brit közegészségügyi beszállító cég, a Full Support Healthcare által a Covid-19 idején biztosított minősített védőfelszerelésekből mintegy 1,57 milliárd darabot sosem használtak fel. A brit Egészségügyi Minisztérium választások előtti időszak miatt nem tudott nyilatkozatot tenni az üggyel kapcsolatban. A Munkáspárt az esetet „elképesztő pazarlásnak”, míg a Liberális Demokraták „a közpénzekkel való kolosszális visszaélésnek” nevezték.

A Full Support Healthcare 2020 áprilisában kötött 1,78 milliárd font értékű szerződést maszkok, szemüvegek és védőruházat beszállítására, ami a kormány teljes kiadásának 13 százalékát jelentette. A vállalat éves nyeresége a járvány előtt 800 ezer font volt, a szerződés értéke ezt többszörösen meghaladta. A vállalat nyereségéről nincsenek adatok, mivel a cég 2021-ben Jerseybe költözött, de adót továbbra is fizetnek.

A BBC hat hónapon keresztül nyújtott be kérelmeket az NHS illetékes szervéhez, mire kiderült, hogy a Full Support Healthcare mintegy 1,4 milliárd font értékű PPE-je nem kerül felhasználásra. Ebből 749 millió darabot már elégettek vagy megsemmisítettek, és további 825 millió darabot felesleges készletként tartanak nyilván, amelyek sorsa szintén megsemmisítés vagy újrahasznosítás lesz. A Full Support összesen 2,02 milliárd darab védőfelszerelést biztosított, de csak 232 millió darabot juttattak el az NHS-hez vagy más ellátórendszerekbe.

A brit kormány korábban úgy becsülte, hogy 85 millió font értékű védőfelszerelést nem fognak felhasználni, ami a tényleges összeg mintegy hat százalékát teszi ki. A BBC próbálta nyilatkozatra vagy magyarázatra bírni a brit kormányt és az illetékeseket, de nem jártak sikerrel. Korábban a kormány azt nyilatkozta, hogy a világjárvány csúcspontján gyorsan cselekedtek a PPE beszerzése érdekében, versenyezve a túlfűtött globális piacon.

Peter Smith, korábbi kormányzati közbeszerzési tanácsadó szerint a járvány idején kapott első becslések „sokkal magasabbak voltak, mint amennyire szükség lett volna”, és a beszerzési csapatok pánikba estek, hogy bejuttassák a felszerelést.

A brit parlamenti választások közeledtével a politikai feszültség is növekszik. A Politico szerint több jelölt is halálos fenyegetést kapott, ami miatt a rendőrség biztonsági intézkedéseket javasolt számukra. Egyes jelöltek a fenyegetések miatt nem is jelennek meg nyilvános rendezvényeken. A konzervatív Robert Largan például bejelentette, hogy nem vesz részt sajtótájékoztatón az általa képviselt High Peak-ben, miután zaklatás érte egy korábbi eseményen. A brit országos rendőrfőnöki tanács szóvivője szerint a rendőrség komolyan veszi a demokratikus folyamat védelmében betöltött szerepét, és a választások történetében először ajánlottak fel alapvető biztonsági szolgáltatásokat a jelölteknek.