Nyolc településen ismétlődnek meg a választások

Jogszabálysértések és szavazategyenlőség miatt nyolc településen ismétlik meg a választást 2024. július 7-én, továbbá nyolc településen időközi választást tartanak a közeljövőben.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) közleménye szerint a 2024. június 9-i választások során felmerült jogszabálysértések következtében hat településen polgármester-választást, míg két településen roma települési nemzetiségi választást kell megismételni. A területi választási bizottságok és a Kúria döntése értelmében a következő helyszíneken kerül sor a megismételt szavazásra: Nemesdéd (Somogy), Ricse (Borsod-Abaúj-Zemplén), Penészlek, Nyírkáta, Ópályi 2. számú szavazókör (mindhárom Szabolcs-Szatmár-Bereg), és Nagytarcsa 4. számú szavazókör (Pest). A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértón és Nagykállón a roma települési önkormányzati választások ismétlését rendelték el.

A választási eljárásról szóló törvény értelmében az ismételt szavazást a megismételtetett szavazás napját követő harminc napon belül kell kiírni, így a megismételt szavazásokat minden érintett településen 2024. július 7-ére tűzték ki. A jelöltek listája nem változik, azonban a jelölteknek lehetőségük van lemondani a jelöltségről a szavazást megelőző napig, 2024. július 6-án 16 óráig. A választópolgárok közül azok szavazhatnak, akik a megismételtetett szavazáson szerepeltek a névjegyzékben, valamint azok, akik a június 9-ei szavazáson nem szerepeltek, de az ismételt szavazás napján már nagykorúak vagy választójogosultak lesznek. A nemzetiségi névjegyzékbe vétel és az átjelentkezés nem lehetséges az ismételt szavazáson.

Az NVI tájékoztatása szerint a mozgóurnát igénylő választópolgárok adatait a helyi választási iroda továbbítja az NVI-nek, és a mozgóurnát kérők jegyzékére kerülnek fel. Új mozgóurna-kérelem is benyújtható a megismételt szavazásra. A helyi választási iroda hirdetményben és a szokásos módon tájékoztatja a választópolgárokat, az NVI pedig értesítőt küld a megismételt szavazás időpontjáról és a legfontosabb tudnivalókról.

Emellett nyolc településen írták ki az időközi választást, amelyeket a június 9-i választáson szavazategyenlőség miatt kell megrendezni. Az időközi választások időpontjai és helyszínei a következők: Kissomlyó (Vas) augusztus 25-én, Zalakomár (Zala) szeptember 1-jén, Büssü (Somogy) és Koppányszántó (Tolna) szeptember 8-án, Kerepes (Pest), Bajánsenye és Rátót (mindkettő Vas) szeptember 15-én, valamint Sajóivánka (Borsod-Abaúj-Zemplén) szeptember 22-én. Kerepesen az 5. számú egyéni választókerületben képviselő-választást tartanak, mivel itt is szavazategyenlőség alakult ki az első helyen végzett jelöltek között.