Amerika felelős a krími támadásért?

Vasárnap Oroszország hivatalosan is kijelentette, hogy az Egyesült Államok felelős a Krím félszigeten végrehajtott ukrán támadásért, amely során civilek is életüket veszthették - számolt be róla a The Guardian.

Az események kapcsán a moszkvai védelmi minisztérium közleményt adott ki, amely szerint az ukrán erők öt darab ATACMS rakétát használtak fel a támadás során. A minisztérium azt állítja, hogy amerikai szakemberek segítségével, amerikai kémműholdaktól származó információk alapján határozták meg a rakéták célpontjait. A közlemény kiemeli: "A szevasztopoli civilek elleni szándékos rakétatámadásért mindenekelőtt Washingtont terheli a felelősség."

Az orosz állami média jelentése szerint a hétvégi rakétatámadás következtében négy civil, köztük két gyermek vesztette életét, és közel 150 ember került kórházba. Az áldozatok pontos számát azonban független források nem erősítették meg.

Az ukrán elnöki hivatal tanácsadója, Mihajlo Podoljak a Szevasztopol elleni támadás nyomán kiadott Telegram-üzenetében a Krímben élő orosz állampolgárokat "civil megszállóknak" nevezte. Podoljak szerint a Krím egyértelműen orosz megszállás alatt álló terület, ahol teljes körű háború folyik, és ahol az oroszok katonai célpontokat próbálnak civilekkel leplezni.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukrán fél kazettás robbanótöltetet hordozó amerikai ATACMS-rakétákkal támadta Szevasztopol polgári infrastruktúráját. A tájékoztatás szerint a légvédelmi erők négy rakétát lelőttek, egy pedig a légelhárítás hatására letért a röppályájáról és felrobbant a város felett. Mihail Razvozsajev, Szevasztopol kormányzója hétfőn megerősítette, hogy a támadás következtében négy ember - köztük két gyermek - életét vesztette, és 153-an megsebesültek.