Egy évtizede viszi a magyar borok jó hírét Európába a Lidl

A Lidl élelmiszerkiskereskedelmi lánc a magyar beszállítókért program keretében 2014 óta támogatja a magyar borok népszerűsítését és értékesítését. Eddig több mint 90 milliárd forint értékben vásároltak bort hazai termelőktől, jelentősen hozzájárulva ezzel a borágazat sikeréhez.

Az indulás óta jelentősen nőtt az értékesített borok mennyisége: míg az első évben 6 millió palackot adtak el, 2023-ban már közel ötször ennyi, 29 millió palackot értékesítettek Magyarországon és Európa-szerte, ami naponta átlagosan közel 80 ezer palackot jelent. Kezdetben hat országba szállítottak, mára ez a szám 17-re nőtt, és több mint 180 féle magyar borral találkozhatunk a Lidl áruházakban. A legnagyobb felvevőpiacok között szerepel az Egyesült Királyság, Németország, Csehország és Lengyelország, ahol különösen kedvelik a Szürkebarátot, a Királyleánykát, az Egri Bikavért, a Tokaji Furmintot és az Irsai Olivért.

A magyar fogyasztók preferenciái is változásokon mentek keresztül: a Lidl tapasztalatai szerint manapság a könnyed rozékat, a gyöngyöző- és habzóborokat, valamint a pezsgőket részesítik előnyben. A könnyedebb, illatos és csendes borfajták iránti érdeklődés növekedett, míg a vörösborok fogyasztása világszinten is csökkent. A magyar vásárlók körében a Savignon Blanc és az Irsai Olivér a legkedveltebbek, ami egybevág a külföldi vevők ízlésével.

A Lidl az évek során kialakított egyedülálló borkínálatot, amelyet folyamatosan bővít. A neves hazai, valamint kisebb családi és kézműves pincészetek termékei állandó és akciós jelleggel is megtalálhatóak az üzleteikben, így a vásárlók az összes hazai borrégió italaiból válogathatnak. Az ünnepek, valamint a nyári, őszi és téli szezonok alatt még szélesebb választékot kínálnak az akciós hetek keretében.

A borkiválasztási folyamat során a Lidl szakemberei több ezer bor közül választják ki a legjobbakat. Először a hasonló stílusú és árkategóriájú borok közül válogatnak, majd a kiválasztott tételek újabb kóstoláson esnek át, hogy biztosítsák a magas minőséget. A polcra kerülés előtt egy harmadik kóstolás során készül a borok ízvilágáról szóló leírás.

A Lidl Magyarország borai több nemzetközi versenyen is elismerést nyertek. Az áruházlánc saját márkás borai közül a Feind Irsai Gyöngyözőbor az Országos Borversenyen, a Villányi Syrah a Berliner Wein Trophy-n, míg a tokaji Dereszla Pincészet hordós érlelésű furmintja és a Dereszla Brut pezsgő a VinAgora versenyen aranyérmet kapott.

A Lidl Magyarország számára kiemelt jelentőséggel bír a hazai bortermelők és pincészetek támogatása, ezért a „Lidl a magyar beszállítókért!” programjával összhangban 2014-ben azzal a céllal indította útjára a Lidl Wine Expo Hungary-t, hogy elősegítse a magyar borok nemcsak hazai, hanem határon túli ismertségét és népszerűségét, és minél több hazai bor kerüljön az európai Lidl áruházak polcaira. Ezen törekvésének köszönhetően a vállalat az elmúlt egy évtized alatt több mint 200 millió palack magyar bort értékesített a hazai és a külföldi Lidl áruházakban.

Magyar borok a nemzetközi piacon

„A borértékesítés a vállalat azon sikereinek egyike, amire rendkívül büszke. A kezdeti 6 millió palackkal szemben pedig 2023-ban már közel ötször annyi, mintegy 29 millió palack magyar bor értékesítéséhez járult hozzá itthon és külföldön összesen” – mondta Tőzsér Judit, a Lidl Magyarország kommunikációs vezetője. A vállalat borértékesítési stratégiájának köszönhetően Európa-szerte 6 országba jutottak el a kiváló minőségű és ár-érték arányú palackos magyar borok, addig tavaly már közel háromszor annyi, összesen 17 országban voltak megtalálhatók.

De hol és milyen magyar borfajtákat fogyasztanak szívesen külföldön? A top felvevőpiacok között szerepel Németország, Csehország, Lengyelország és az Egyesült Királyság is, a legnépszerűbb borfajták pedig a Szürkebarát, a Királyleányka, a Tokaji Furmint, az Irsai Olivér és az Egri Bikavér. Tőzsér Judit kiemelte, hogy mindez egyértelmű eredménye az áruházlánc azon törekvésének, hogy stabil partnerként álljon a magyar borászatok, pincészetek mellett, és ezáltal hozzájáruljon a teljes hazai borágazat és a magyar gazdaság fejlődéséhez.

Mi kerül a polcokra?

A borkiválasztás során kiemelten fontos, hogy minden egyes bornak, amely a polcokra kerül, stílusában és árkategóriájában kiválónak kell lennie. Ennek érdekében a Lidl szakemberei az épp aktuális kínálatot több ezer különböző hazai és nemzetközi bor közül alakítják ki. Első lépésként a szakemberek stílusukban és árkategóriájukban hasonló borok közül választják ki a kiváló minőséget képviselő tételeket, majd a kiválasztott borok újabb kóstoláson esnek át, ahol visszaellenőrzik, hogy minden palack megfelel-e az általuk meghatározott magas kritériumrendszernek. Végül a harmadik kóstolás a polcra kerülés előtt történik, ekkor egy rövid leírás is készül a borok ízvilágáról. Neves hazai, valamint kisebb családi és kézműves pincészetek termékei állandó és akciós jelleggel egyaránt megtalálhatók a szortimentben, így a vásárlók immár az összes hazai borrégió kínálatából válogathatnak.

„Fontos missziónk, hogy birtokmérettől függetlenül felkutassuk és eljuttassuk a legízletesebb és legjobb ár-érték arányú borokat a Lidl vásárlókhoz” – mondta Tőzsér Judit. „Vannak olyan boraink, amelyek hazai és nemzetközi népszerűségüknél fogva több millió palackkal kerülnek ki a világ Lidl-boltjainak polcaira. Számunkra ráadásul fontosak azok a hazai családi borászatok is, amelyeknek egy-egy Lidl-megjelenés biztosítja azt, hogy egy-egy boruk országszerte és a határainkon túl is elérhető legyen” – zárta gondolatait az áruházlánc kommunikációs vezetője.