Ferenc pápa engedélyezte az érsek letartóztatását

Ferenc pápa példátlan lépésre szánta el magát, amikor engedélyezte egy magas rangú egyházi tisztségviselő, Edgar Peña Parra érsek lehallgatását egy 350 millió eurós ingatlancsalási ügy kapcsán, aki eddig a Vatikán diplomáciai mentességére hivatkozva kerülte el a kihallgatást.

Edgar Peña Parra, aki a pápa egyik közeli tanácsadója volt, most szembe kell néznie azzal, hogy megjelenjen az úgynevezett „évszázad vatikáni perén”. A per fókuszában egy londoni luxusingatlan áll, amelyet korábban a Harrod's árúház használt autószalonként és garázsként, és amelynek vételára közel 140 milliárd forintot tett ki.

Az ingatlanügy 2014-ben kezdődött, amikor Raffaele Mincione, egy londoni üzletember eladta a Vatikánnak az említett épületet. Akkor is felvetődött a kérdés, hogy miért van szüksége a katolikus egyháznak egy ilyen ingatlanra London bevásárlónegyedének szívében.

Raffaele Mincione, aki a bonyolult ügy egyik főszereplője, tavaly decemberben került bíróság elé, ahol többek között csalással, sikkasztással, pénzmosással, zsarolással, korrupcióval és hivatali visszaéléssel vádolták. Sikkasztásért öt év hat hónap börtönbüntetésre ítélték, jelenleg azonban szabadlábon van, fellebbezése idejéig. Mincione állítása szerint a nyomozás és a tárgyalás nemzetközi jogi szempontból jogellenes volt, és megsértette az emberi jogait.

A nyomozás során Ferenc pápa kihasználta abszolút uralkodói jogkörét, és rendeletekkel engedélyezte a gyanúsítottak telefonjainak lehallgatását, valamint az e-mailek ellenőrzését. Így foglalták le Rómában Mincione telefonjait és számítógépeit, amelyekből kiderült, hogy ő és Parra érsek rendszeresen kommunikáltak egymással, többnyire WhatsApp-üzenetek formájában.

Mincione tagadja, hogy összejátszott volna Parra érsekkel, de a pápa döntése nyomán most már lehetőség nyílik arra, hogy az érseket is kihallgassák az ügyben.