Macron ukrajnai terveit veszélyeztetheti a francia választás

A Nemzeti Tömörülés elnöke, Jordan Bardella kijelentette, hogy Franciaország és Európa számára többdimenziós fenyegetést jelent Oroszország, és óvatosan kell kezelni az ukrajnai konfliktust, hogy elkerüljék a közvetlen konfrontációt.

A Nemzeti Tömörülés, amely a június 30-án és július 7-én esedékes nemzetgyűlési választásokon a legesélyesebb pártként indul, korábban jó kapcsolatokat ápolt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Oroszországgal. Az ukrajnai háború kezdete óta azonban a párt visszafogottabbá vált Moszkva irányában, és már nem ellenzik teljes mértékben Ukrajna támogatását.

Bardella szerint Franciaország hónapok, évek óta szembesül az orosz kihívással, legyen szó Afrikáról, a Fekete-tengeri régióról vagy Franciaország tengerentúli területeiről. Azt is hozzátette, hogy rendkívül éberen fog figyelni minden külső beavatkozásra.

Az ukrajnai konfliktus kapcsán Bardella hangsúlyozta, hogy kerülni kívánja a közvetlen konfrontációt Oroszországgal. Kijelentette, hogy vörös vonalnak tekinti a francia katonák Ukrajnába küldését, a nagy hatótávolságú rakéták, valamint azon eszközök szállítását, amelyekkel orosz városokat lehetne elérni.

Emmanuel Macron francia elnök korábban felvetette, hogy francia kiképző katonákat küldene Ukrajnába, és Franciaország már szállított is SCALP nagy hatótávolságú rakétákat az országnak. Ezeket a rakétákat engedélyezték orosz területek elleni támadásokhoz is.

Bardella megjegyezte, hogy csak abszolút többség esetén alakítanának kormányt, ami jelenleg kevésbé valószínű. Ha mégis sikerülne kormányra kerülniük, akkor társbérlet alakulna ki Macron elnök és a kormány között. Mivel a francia kormány rendelkezik a kül- és biztonságpolitikai döntések jogával, Macronnak a kormánnyal egyetértésben kellene megvalósítania ukrajnai terveit.

Az Új Népfront, amely a baloldali szövetség neve, a második helyen áll a június 30-i parlamenti választás első fordulójában zajló szavazás után, Emmanuel Macron francia elnök pártja és szövetségesei előtt. A baloldali szövetség 90 százalékra emelné a felső jövedelemadó-kulcsot, ha átvenné a kormányt, ami jelentős adóemelést jelentene a gazdagok számára.

A választások előtti utolsó közvélemény-kutatások szerint a Nemzeti Tömörülés vezet, és a francia lakosság is érzi a tétet: míg a 2022-es nemzetgyűlési választásokon mindössze 47,5 százalék volt a részvétel, most 60-64 százalékos részvételt jelez előre a kutatás. A Bloomberg több közvélemény-kutatást összesítő számai alapján a Nemzeti Tömörülés 34,2 százalékkal vezet, második az Új Népfront 28,2 százalékkal, majd a Macron mögött álló pártok jönnek 20,6 százalékkal.

A jelenlegi mandátumbecslések szerint a három nagy erő egyikének sem lesz meg az abszolút többsége a Nemzetgyűlésben, ami akár patthelyzetet és káoszt is eredményezhet. Macron népszerűtlenségét jól mutatja, hogy már saját szövetségesei is nélküle kampányolnak, és az elnök minden nyilatkozatát csak olajnak tekintik a tűzre, amellyel még tovább erodálja esélyeiket.