Szoboszlai Dominik barátnője, Buzsik Borka

Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya és Buzsik Borka kapcsolata sokak figyelmét keltette fel, miután a Liverpool elleni mérkőzés után együtt jelentek meg az Anfield Road stadionjában.

Borka, aki januárban töltötte be a 24. életévét, Szoboszlai Dominiknél kilenc hónappal idősebb. Székesfehérvárról származik, akárcsak a válogatott játékos, ami arra utalhat, hogy már korábban is ismerhették egymást. Borka két húgával nőtt fel, és a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát gazdálkodási és menedzsment szakon. Jelenleg a Toman Dietnél dolgozik marketing- és PR-szakértőként, ahol Tomán Szabina vállalkozásánál hasznosítja tudását.

Az Instagramon mint modell és tartalomgyártó, vagyis influenszer tevékenykedik, ahol jelenleg 13,8 ezer követővel büszkélkedhet. Érdekesség, hogy kapcsolatuk nyilvánosságra kerülése óta Borka a közösségi oldalát privátról nyilvánosra állította át. Profilján keresztül bepillantást nyerhetünk utazásaiba, életstílusába, a Bahamáktól Arizonán át Liverpoolig számos helyszínen készült fotókon keresztül.

Borkát több hazai híresség is követi az Instagramon, köztük olyan divatiparban mozgó személyiségek, mint Tomán Szabina, Görög Zita, Molnár Nini, Sydney van den Bosch és Epres Panni. Legutóbbi bejegyzése szerint egy barátnőjével Zürichben töltötte a szombatot, és valószínűleg onnan utazott Stuttgartba, hogy a skótok elleni mérkőzésen szurkoljon a magyar csapatnak.

Szoboszlai Dominik magánéleti kérdésekben visszafogott, és arra kér mindenkit, hogy tiszteletben tartsák döntését, miszerint nem kíván nyilatkozni a magánéletéről. Azonban elismerte, hogy boldog párkapcsolatban él.