„Volt olyan, hogy a biztonsági őr szembe köpött minket” – mondta a magyar énekesnő a Pride-on

Idén 29. alkalommal került megrendezésre a Budapest Pride, ahol az LMBTQ+ közösség tagjai és támogatóik vonultak fel a „Vedd vissza a jövőd” mottó jegyében.

A Budapest Pride idei felvonulása június 22-én zajlott, a Nyugati Pályaudvar melletti Podmaniczky utcából indult, és több fővárosi helyszínt érintve a Vajdahunyad váráig tartott. A résztvevők a kánikulai hőség ellenére is nagy lelkesedéssel és szivárványos jelképekkel vonultak, miközben a különböző helyekről származó slágerek ritmusára buliztak.

A felvonulókat arról kérdezték, mikor és hogyan vállalták fel szexuális identitásukat, valamint hogy tapasztaltak-e emiatt negatív megkülönböztetést. Emellett érdeklődtek arról is, hogy a közösségi médiában hogyan képviselik magukat az LMBTQ+ közösség tagjaiként.

Tamáska Gabriella, az X-Faktor nyolcadik évadának harmadik helyezettje, egy sajnálatos esetről számolt be: elmondása szerint volt, hogy a Deák Ferenc téren ülve egy biztonsági őr szembe köpött őket.