Kelet-Magyarországot sújtotta a vihar

Több ház vált lakhatatlanná az éjszaka folyamán a Dunától keletre átvonult viharzóna következtében, mely Csongrádban és Szabolcsban okozta a legsúlyosabb károkat. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője, Mukics Dániel tűzoltó alezredes szerint országszerte 240 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, jellemzően Csongrád-Csanád, Békés, Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben.

A katasztrófavédelem munkatársai leginkább kidőlt fák és letört ágak miatt vonultak ki, de több lakóépület is megrongálódott a vihar következtében. Mukics Dániel elmondása alapján voltak helyek, ahol a jég, máshol a szél okozott károkat, és több épületbe villám is csapott. Mórahalmon egy tanyát, Sajókápolnán egy családi házat érintett a villámcsapás, míg Békéssámsonban egy villám sújtotta fáról terjedt át a tűz egy ingatlanra.

A szabolcsi Buj településen két utcában jégeső rongált meg lakóépületeket, amelyek közül két ház lakhatatlanná vált, és hat embert kellett onnan kiköltöztetni. Ibrányban egy családi ház tetőszerkezete is olyan súlyosan megsérült, hogy a lakóknak el kellett hagyniuk otthonukat.

Sok helyen pincék és alagsorok kerültek víz alá, így a nyíregyházi kórház pincéjéből is jelentős mennyiségű esővizet kellett kiszivattyúzniuk a tűzoltóknak.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras