„A hitemet tették próbára” – mondta díjátvétel közben a családon belüli erőszakért elítélt Jonathan Majors

Jonathan Majors, a Marvel filmes univerzumából ismert színész, aki a Kang, a hódító karakterét alakította, a családon belüli erőszak vádjával szembesült, és a Marvel ki is rúgta őt a bűnösség megállapítása után.

A manhattani esküdtszék ítélete után nem sokkal a Marvel megszakította a kapcsolatot Majorssal, aki a következő öt év nagy Marvel-filmjeiben lett volna látható mint a főgonosz. Majors a díjátadón, ahol a közönség ovációval fogadta, könnyek között beszélt a nehézségekről és a kitartásról. Elmondta, hogy „tökéletten vagyok, vannak hiányosságaim, de elismerem őket” és hozzátette, hogy „a hite lett próbára téve” a nehéz időkben, amikor Will Smith és Tyler Perry is mellette álltak.

A színész beszédében kifejtette, hogy számára a kitartás azt jelenti, hogy „a nehézségek ellenére kitartóan megteszel valamit”, és hogy az Isten, akit szolgál, olyan helyzetbe hozta, hogy jobban meg kellett testesítenie ezt a szót, mint szerette volna.

Majors exbarátnője, Grace Jabbari vádolta meg azzal, hogy bántalmazta őt. A veszekedés akkor robbant ki, amikor Jabbari egy üzenetet látott Majors telefonján, ami így szólt: „Bárcsak most csókolóznék veled!”. A vita hevében Majors megragadta a nő karját, a háta mögé csavarta, és a fején is megütötte, ami miatt Jabbari állítása szerint eltört az egyik ujja, és zúzódások, valamint vágások keletkeztek rajta.

A Hollywood Unlocked hírei szerint, a „kitartás jegyében” Martin Villeneuve új thrillerének főszerepét is Majorsnak adták.