Árcsökkenés a baromfipiacon

A legújabb adatok szerint jelentős árcsökkenést tapasztalhatunk a tojás és a baromfihúsok piacán, ami jó hír a fogyasztóknak.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb összefoglalója szerint a tojás és a baromfihúsok ára jelentősen csökkent a 2023-as év azonos időszakához képest. A ketreces tartásból származó étkezési tojás ára 19,3 százalékkal, míg a mélyalmos tartásból származó tojásé 16,9 százalékkal esett vissza, darabonkénti átlagáruk pedig 51,83 forint, illetve 59,8 forint lett.

A vágócsirke termelői ára majdnem 18 százalékkal, kilogrammonként 411 forintra csökkent, míg a friss csirkehúsok ára általában 5-10 százalékkal mérséklődött. A vágópulyka és a friss pulykahús feldolgozói értékesítési árai még ennél is nagyobb mértékben, akár 20 százalék feletti ütemben csökkentek, a vágópulyka ára júniusra átlagosan 586,6 forintra mérséklődött kilogrammonként.

A vágósertés ára is csökkent, bár mértéke kisebb volt, mint a baromfihúsoké; csaknem 7 százalékkal lett olcsóbb, termelői ára 851 forintot ért el. A nyers sertéshúsok feldolgozói értékesítési árai is csökkentek, de ez a mérséklődés kisebb volt, mint a csirke esetében. A sertéshúsok kiskereskedelmi beszerzési árai is visszaestek az éves összevetés szerint.

A KSH friss jelentése szerint áprilisban 645 300 forint volt a bruttó átlagkereset Magyarországon, ami 13,5 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi értéknél. Közben a fogyasztói árak a KSH korábbi, inflációs adatai szerint átlagosan 4 százalékkal, a mostani jelentés szerint csak 3,7 százalékkal nőttek, ami mindenképpen azt jelenti, hogy többet tudunk vásárolni a bérünkért. A KSH szerint 9,5 százalékkal emelkedett a reálkereset.