Tovább nyöghetjük a pandémia hatásait, már a nyaralás sem a régi

Az életünket korábban teljesen felülíró koronavírus-járvány évekkel a pandémia lecsengése után is komoly hatást gyakorol a mindennapjainkra. A szerencsések a lezárások megszűnése után is élhetnek a távmunka, vagy az online oktatás lehetőségével, ami lehetővé teszi számukra, hogy az év bármely szakában elutazzanak. Ez azonban átvariálhatja az elő-, a csúcs-, és az utószezon alakulását, és a tömegnyomor már nem csak nyáron, hanem szinte egész évben jelenthet problémát a népszerű nyaralóhelyeken.

A vasfüggöny előtt csak keveseknek adódott lehetőség a keleti blokkon kívülre utazni, mára azonban a beutazás és a határátlépés már nem jelent akkora problémát. A vízumok könnyen hozzáférhetők, a repülőjegyek között pedig találhatunk pénztárcánkhoz mérten megfizethető opciókat. Ennek ellenére nem örülhetünk túl sokáig annak, hogy akár a szezonon kívül is eljuthatunk tervezett úti céljainkhoz.

Vége a szezonon kívüli nyugalomnak

Az utazni vágyók között kevesen szeretik a tömeget és a hosszú sorokat. A csúcsszezonban ezt megszokhatták a turisták, de a pénzüket spórolók eddig az év más időszakában utaztak, hogy olcsóbban jussanak repülőjegyhez és szálláshoz. Olaszországba például ősszel, míg Hongkongba a forró nyári hónapok alatt lehetett eddig pénztárcabarát módon utazni.

A koronavírus-járvány azonban minden korábbi taktikát és szokást felülírt. A munkahelyek és oktatási intézmények a lezárások megszűnése után is engedélyezik a távmunkát és az online oktatást, ami lehetőséget biztosít arra, hogy hosszabb időt távol töltsenek az otthonuktól, és a világ másik oldaláról is dolgozhassanak. Az ENSZ szerint az utazók száma 2024-ben visszatérhet a pandémia előtti szintre, sőt, akár már idén meghaladhatja azt, ami azt jelenti, hogy a holtszezon szinte teljesen megszűnhet.

A klímaváltozás üti be az utolsó szöget a koporsóba

A globális felmelegedés miatt a csúcsszezon is átalakulhat. Az Európai Utazási Bizottság 2023-as felmérése szerint az európai utazók az időjárást jelölték meg első számú tényezőként nyaralási helyszínük kiválasztásában. A dél-európai országokban, mint Olaszország, Spanyolország és Görögország, a hőhullámok válságot idéztek elő, és több mint 62 ezer ember halt meg a hőség miatt Európában 2022-ben, a kontinens eddigi legmelegebb nyarán. Emiatt egyre népszerűbbek az észak-európai úti célok, mint Dánia, Finnország és Svédország május és szeptember között.