A partyk királynőjének nincs ideje gyereket szülni

Ahogy nem tudjuk megítélni, hogy Charli XCX Brat című új albuma lime-zöld színű-e vagy éppen pisztácia színű, úgy azt sem könnyű eldönteni, hogy mennyire vegyük komolyan a Brat Metacritic eredményét, amely szerint ez a 2024-es év legmagasabbra értékelt albuma.

A 32 éves művésznő úgy gondolta, hogy már a zöld borítójával is lázad, mert nem tetszik neki, hogy a rajongók szinte a tulajdonukként gondolnak a popsztárokra, és követelik a portréik kihelyezéseit. Charli XCX hatodik albuma szélsőségesen pop, ugyanakkor a rave-es pumpálások és a francia elektro duruzsolása mellett megismerhetünk egy sebzett, némileg zavart lányt, aki tiszta erőből táncol hajnaliig.

Szerencsés esetben egy érzelmes popdal hallgatása közben el tudunk vonatkoztatni a magántermészetű közlésektől, de Charli XCX a Sziget Fesztiválon is fellépő, 1975 nevű formációban doboló George Danielnek írta a dalai egy részét, és valahogy azt érzi a hallgató, hogy a felvételek kizárólag Charli XCX barátjának szólnak.

Az I Think About It All The Time izgalmas dal egy gyereket nem akaró nőről, akiben megmozdul a gondolat: vajon nem rontja-e el az életét azzal, ha lemond az anyaságról? Annyira félek, hogy lemaradok valamiről... Abba kéne hagynom a fogamzásgátló szedését?

Charli XCX már harminc pluszosan egy olyan világban mozog, amelyben minden hónapban felbukkan a semmiből valaki, aki milliárdos letöltéseket produkál, és már itt vannak azok, akik kinevetik Taylor Swift rajongóit, mert azok az istennőjüket Tay-nak szólítják.

Charli XCX: Brat Warner 41 perc, 15 dal 10/7