Milánói tőzsde: először sztrájk fenyeget

Az olasz tőzsde történetében először sztrájkra készülnek a milánói tőzsdén, amelyet az olasz bankszektor szakszervezetei hirdettek meg, az Euronext cégcsoportot azzal vádolva, hogy kivonul Olaszországból.

A milánói tőzsdén a szakszervezetek, köztük a Fabi, a First Cisl és a Fisac Cgil, június 27-én tervezik megtartani a sztrájkot az utolsó két munkaórában, ami további tiltakozó akciókat is előrevetíthet. Az Euronext, amely több európai tőzsdét is üzemeltet, 2021 áprilisában vette meg az olasz tőzsdét.

A szakszervezetek képviselői szerint fontos, hogy "Olaszországban maradjon a tőzsde minden stratégiai funkciójának döntéshozatali központja". Aggodalmukat fejezték ki a munkahelyek esetleges megszűnése miatt, és emellett 400-600 euró közötti béremelést követelnek a tagjaik számára. Egy szakszervezeti képviselő szerint a sztrájk hatással lehet a kereskedésre.

Az Euronext válaszában kiemelte, hogy konstruktívan együttműködik a szakszervezetekkel, és az elmúlt év során több mint 100 új munkahelyet hoztak létre Olaszországban, valamint jelentős összegeket fektettek be képzésbe és bónuszokba. A cég reményét fejezte ki, hogy sikerül konstruktív párbeszédet folytatniuk a szakszervezetekkel.

: Forrás: Reuters