Anant Ambani hónapok óta tartó luxusünnepségei

India egyik leggazdagabb embere, a 29 éves Anant Ambani, már hónapok óta ünnepli a közelgő esküvőjét Radhika Merchanttal, melyre a világ legbefolyásosabb emberei is meghívást kaptak.

Az Ambani család legfiatalabb tagja, Anant Ambani, aki Mukesh Ambani, a világ 10. leggazdagabb emberének fia, már hónapok óta készülődik a nagy napra, amely csak júliusban következik be. A 29 éves vőlegény már most milliárdokat költött az előkészületekre, és a luxusparti-sorozatokra, amelyekkel feleségül vételének örömét ünnepli.

Már márciusban is volt egy nagyszabású gála, ahol olyan neves vendégek jelentek meg, mint Mark Zuckerberg, Rihanna és Bill Gates. Ez a háromnapos esemény azonban csak egy volt a sok közül.

A pár májusban egy Földközi-tengeri körútra indult, amely során több mint ezer vendégükkel, köztük vezérigazgatókkal, bollywoodi és hollywoodi sztárokkal utaztak. A négynapos utazás során több helyszínt is érintettek, köztük Szicíliát, Rómát és Cannes-t, ahol minden este fényűző bulikat rendeztek világsztárok koncertjeivel.

A luxuskörút Palermóban kezdődött, ahol a vendégeket ebéddel várták, majd a Celebrity Ascent luxushajóra szálltak fel. Az első estén a Backstreet Boys, Rómában David Guetta, Cannes-ban pedig Katy Perry lépett fel, aki alatt egy látványos tűzijáték is volt. A körút végül Portofinóban ért véget, ahol Andrea Bocelli adott elő.

Az ünneplés során olyan hírességek is részt vettek, mint Adam Sandler és több bollywoodi sztár, például Shah Rukh Khan, Sara Ali Khan, Ananya Panday, Suhana Khan, Shanaya Kapoor és Manushi Chhillar. A Vogue információi szerint azonban még korántsem ért véget az ünneplés, hiszen a ceremónia még hátravan, és a pár még több nagyszabású eseményt tervez az esküvő előtt.