A Gazdasági Versenyhivatal 2022-es tevékenységének összefoglalója

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közzétette a 2022-es év tevékenységéről szóló beszámolóját, amelyben jelentős bírságok kiszabásáról és számos eljárás lezárásáról számoltak be.

A beszámoló alapján a GVH a tavalyi évben összesen 41 eljárást zárt le és 34 újat indított, melyek több mint felében a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat vizsgálták. A versenyfelügyeleti eljárások során 97 vállalkozással szemben hozott döntést, amelyek közül 27 ügy tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal, 8 ügy összefonódással, míg 5 ügy versenykorlátozó megállapodásokkal kapcsolatos volt. A kartellek felderítése továbbra is kiemelt stratégiai cél maradt a GVH számára.

A hivatal vizsgálói 2023-ban 26 vállalkozásnál végeztek helyszíni kutatást, ahol összesen 5TB adatot elemeztek. A versenytanács a tavalyi döntéseiben a jogsértéseket háromnegyedében megállapította, és ennek eredményeképpen 27 esetben összesen 57 vállalkozással szemben mintegy 2 milliárd 219 millió forint értékben szabott ki bírságokat.

A vállalkozások azonban különböző módszerekkel, többek között a megfelelési programok kidolgozásával, a jogsértés elismerésével, jogorvoslatról való lemondással, a károsultak kompenzációjával, engedékenységi nyilatkozattal, valamint egyezségi eljárásban való részvétellel jelentős mértékű, összesen 825,2 millió forintos bírságkedvezményt értek el.