Plakátcsata: mit kellene csinálni a választások után a plakátokkal?

Szorít a határidő, ugyanis kevesebb mint egy hónap maradt a közterületeken elhelyezett választási plakátok eltávolítására. A hirdetővászont az, aki elhelyezte vagy akinek érdekében elhelyezték, a szavazást követő 30 napon belül köteles eltávolítani. Arról kérdeztük az embereket, hogy miként értékelik, mennyire zavarják őket a különböző kampányeszközök.

A választási kampányidőszak a szavazás napját, június kilencedikét megelőző ötvenedik naptól a szavazás napján urnazárásig tart, mutat rá a választási eljárásról szóló törvény. A kampánytevékenység és a kampányeszközök, vagyis a választási plakátok elhelyezése a választói akarat befolyásolása vagy ennek megkísérlése céljából folyik.

A főváros egyik legforgalmasabb hídján, a Margit hídon ötven méterenként helyeztek el plakátokat a különböző pártok képviselői. A kampányidőszakban szinte képtelenség volt úgy átmenni a hídon, hogy a tömegközlekedési eszközök, gépjárművek vagy a gyalogosok ne találkozzanak egy kampányeszközzel. A plakátot az, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték, a szavazást követő harminc napon belül köteles eltávolítani, vagy ennek elmaradása esetén az eltávolítás költségét viselni. Abban az esetben, ha a plakátot nem távolítják el a határidő lejárta után az önkormányzat gondoskodhat az eltávolításról, de a jelölők költségére. Amennyiben ez sem történik meg a képviselő-jelöltek, a polgármester-jelöltek a határidő lejártát követően bírságra számíthatnak. Sőt, közigazgatási bírság is kiszabható akkor, ha a plakát eltávolítása az elhelyezett helyen a korábbi tiszta környezet helyett, szemétmaradványokkal jár.

Letépték, összefirkálták és lefújták a választási plakátokat több fővárosi kerületben, amelyről a választási időszak alatt beszámoltunk. A Kálvária téren esett neki egy férfi több plakátnak csaknem egy hónapja, azokat ütlegelte és rángatta, a rendőrség nyomozást indított. Lukácsi Katalin politikus például a Belváros-Lipótváros fideszes polgármesterének, Szentgyörgyvölgyi Péternek a plakátját rongálta meg, amelyről felvétel is készült. A politikus a polgármester-jelölt plakátját festette le. Futó Barnabás ügyvéd szerint a szabad véleménynyilvánításnak nem felel meg, ha valaki lefesti, összefirkálja vagy letépi a választási plakátot. Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz az, ugyanis rongálást követ el.

Június 9-én tehát véget értek a voksolások, azonban országszerte a kisebb településeken és a fővárosban még mindig választási a hangulat, már ami a választási kampányeszközöket illeti, mert szinte mindenhol megtalálhatók még a plakátok ép, összetépett vagy összefirkált formában. A lakosság eltérő módon vélekedik arról, hogy mikor kellene eltávolítani a plakátokat, illetve vannak olyanok, akik új módszereket javasolnak a kampányolásra. Egy férfi szerint elavult a plakátok használata, és megfontolandó, hogy a választás lezárultát követő 24 órán belül menjenek ki a pártok szimpatizánsai és aktivistái és távolítsák el a közterületekről a plakátokat. Egy III. kerületi lakos szerint a plakátok balesetveszélyesek, mivel az oszlopon úgy voltak elhelyezve, hogy túllógtak. Egy másik fővárosi választó pedig a kampány magas költségeire mutatott rá, és azt tanácsolja, hogy a rászoruló és szegény embereknek kellene odaadni azokat a milliókat, akár százmilliókat, amiket a pártok a választok befolyásolására és azok megnyerése érdekében költenek el. Ezekkel ellentétes álláspontot képvisel egy középkorú hölgy, aki elmondta, hogy őt különösképpen nem zavarják azok a plakátok, amelyeken Dobrev Klára szerepelt, mert éppen a politikus hajviselete miatt döntött úgy, hogy ő is új frizurát csináltat.