Két halálos áldozattal járó balesetet okozott egy férfi

A Gyulai Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves dobozi férfi ellen, aki halálos közúti balesetet okozott az elsőbbségadási szabályok figyelmen kívül hagyásával.

A vádlott 2022. szeptember 6-án, délelőtt indult útnak Sopronból, hogy hazatérjen dobozi otthonába, de útközben többször is rosszul lett. Emiatt többször megállt, de orvosi segítséget nem kért. Este Vésztő közelében ismét rosszulléte támadt, és egy kereszteződésben nem adott elsőbbséget, ami összeütközést eredményezett egy másik autóval. A baleset következtében a másik jármű vezetője, egy kétgyermekes apa és az elülső utas, az anyósa a helyszínen életét vesztette, míg a hátsó ülésen utazók közül egyikük életveszélyes állapotba került, életét csak a gyors és szakszerű orvosi segítség mentette meg. Mindkét hátsó utas maradandó fogyatékosságot szenvedett. A balesetet okozó férfi nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A vádlott a KRESZ egyik alapvető szabályát szegte meg, miszerint csak az vezethet, aki erre képes állapotban van. A rendőrségi eljárás során a férfi elmondta, hogy hullámokban tört rá a rosszullét, és bár egy ideig egy nő is vele utazott, aki felajánlotta, hogy pihenhet nála, ő mégis úgy döntött, hogy folytatja az útját, mert mielőbb haza szeretett volna érni. Az ügyészség vádirata letöltendő fogházbüntetést, a közúti járművezetéstől való eltiltást, valamint közel kétmilliós bűnügyi költség megfizetését javasolja, amennyiben a vádlott beismerő vallomást tesz.