A Dunánál és a Rábánál csökken a vízszint

A Dunán a múlt heti tetőzés után elkezdődött az apadás, míg a Rábán nem várható az árhullám utánpótlása. A védekezéshez mozgósított vízügyi szakemberek jelentős része már hazatérhetett.

A Rába vízgyűjtő területén az elmúlt napokban nem volt jelentős csapadék, és a közelgő hidegfront sem hoz változást, így az árhullám nem kap utánpótlást. Szentgotthárd és Körmend térségében már intenzíven csökken a vízszint, míg Győrnél a Duna hatására kisebb emelkedés is előfordulhat, de a vízállások a kritikus szint alatt maradnak.

A Duna esetében a vízszint lassú csökkenése a múlt heti budapesti tetőzés után gyorsult fel, és a folyó alsó szakaszán még tart a tetőzés. Bajánál éjszaka tetőzött a víz, majd a hétvégi mohácsi tetőzést követően az árhullám elhagyja Magyarországot.

A kedvező hidrológiai helyzet miatt a dunai védekezésben részt vevő tiszai és közép-tiszai vízügyesek már hazatérhettek. A Rábánál segédkező kollégák fele szintén otthon van, a többiek hamarosan követhetik őket.

A Murán és a Dráván is tetőzött az árvíz, előbbin Letenyénél, utóbbin Drávaszabolcsnál. A Sajón és a Tarnán az apadás folytatódik, előbbin már csak Sajószentpéternél, utóbbin Tarnaörsnél mérnek magasabb vízállást, de hamarosan ezek a szintek is csökkennek.