Tizennégy év fegyházat kapott a férfi, aki mozgásképtelen anyját egy erdőben a sorsára hagyta

Emberölés miatt jogerősen tizennégy év fegyházbüntetést és tíz év közügyektől eltiltást szabott ki a Pécsi Ítélőtábla arra a férfira, aki magára hagyta járni képtelen édesanyját egy erdőben 2022 októberében, és ezzel a halálát okozta.

A német állampolgárságú vádlottat első fokon 12 évre ítélték, azonban a bíróság jogerős ítélete további két évvel súlyosította a büntetést. A férfi 2022 nyarán költözött Magyarországra, ahol édesanyjával élt, aki már évek óta itt lakott. Az 84 éves asszony csípőműtéten esett át, ami után önállóan nem volt képes járni, és a mozgását segítő járókeretet sem tudta használni.

A vádlott rendszeresen italozott és sértő módon viselkedett az anyjával. 2022 októberében autóval ismeretlen helyre távozott vele, és a legtöbb ingóságot is magával vitte. Különböző erdős területeken tartózkodtak, ahol a kocsiban éltek és aludtak. Pusztakovácsi külterületén, egy elhagyatott erdős részen kirakta a kocsiból a legyengült édesanyját, a nőre ruhákat terített, járókeretét olyan távolságra dobta, hogy ne érje el, és a sorsára hagyta.

Egy alkalommal a nő arcán zúzódásos sérülések keletkeztek, de a vádlott nem vitte orvoshoz. A mozgásképtelen, sérült asszony nem tudott segítséget kérni és kihűlés következtében meghalt. Testét napokkal később találták meg.

Az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék a vádlottat emberölés bűntette miatt 12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, de a fellebbezések után a Pécsi Ítélőtábla a büntetést 14 évre súlyosította. Az ítélet jogerős, és az első fokon meghozott ítéletet a táblabíróság egyebekben helybenhagyta.

A férfi azzal védekezett, hogy kempingeztek az erdőben, a kocsiban aludtak, de reggelre az édesanyja meghalt. Ő pedig elájult a sokktól, amikor pedig magához tért, nem tudta, mit tegyen. Az utolsó szó jogán is az ártatlanságát hangoztatta. A szomszédok szerint rossz volt a kapcsolatuk, gyakran hallották, hogy veszekednek, és van felvételük arról is, hogy a nehezen mozgó nőt kiteszi a házból.