Kecskeméti jogász elleni vádemelés: 380 millió forintos sikkasztás

Nyolc év börtönbüntetés kiszabását kérte a Kecskeméti Járási Ügyészség egy jogászra, aki jogosulatlan pénzügyi tevékenységet folytatva, üzletszerűen elkövetett sikkasztással és pénzmosással 36 ügyfelét 380 millió forinttal károsította meg.

Négyessyné Bodó Marianna, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szóvivője szerint a vádlottat előkészítő ülésen történő beismerés esetén nyolc év börtönre ítélhetik. A vádlott, aki jogászi végzettséggel rendelkezik, 2017 és 2023 nyara között végzett engedély nélküli pénzügyi szolgáltatást, több mint háromezer ügyfélnek ígérve meg, hogy segít bedőlt hiteleik rendezésében. A vádlott az ügyfelektől kapott összegeket azonban nem a megbeszélt célra, hanem saját és cégei tartozásainak rendezésére használta fel.

A jogász hamis banki átutalási bizonylatokkal és szerződésekkel próbálta meggyőzni ügyfeleit arról, hogy a pénzüket megfelelően kezeli. Emellett 2023 augusztusában egy csaló számára átengedte cége bankszámláját, aki a jogtalanul megszerzett pénzt a vádlott számlájára utaltatta. A vádlott az első, csaknem 4 millió forintos összeget felvette és átadta, de a később érkezett 7 millió forinttal már nem számolt el.

A férfi végül a felhalmozott tartozások és a sértettek panaszai miatt feljelentette magát a rendőrségen, és a nyomozati szakban beismerte tetteit. A Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni a letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről, és arról, hogy a korábbi büntetését is utólag végre kell-e hajtani. A vád szerint a magát internetes oldalakon hirdető, jogász végzettségű kecskeméti férfi felfüggesztett börtönbüntetések próbaideje alatt állt, amikor a Magyar Nemzeti Bank engedélye nélkül ügyfelei számára pénzügyi szolgáltatást végzett. Az ügyészség a büntetett előéletű férfit üzletszerűen elkövetett sikkasztás és pénzmosás bűntette mellett jogosulatlan pénzügyi tevékenység vétségével vádolja.