Napfényes nyári álomautó: Mercedes C-osztály Cabriolet használtan

Ez a négyüléses, hátsókerék-hajtású kabrió nagy becsben áll az autórajongók körében, és ma már – sajnos – ritkaságszámba megy. A Mercedes 2016 márciusától 2023-ig a 205-ös modellsorozat C-osztály kabrió változatával folytatta a nyitott tetejű autók hagyományát.

A majdnem 4,70 méter hosszú C 200 exkluzívnak tűnik, és közel nyolc évvel a bevezetése után sem veszített semmit eleganciájából. Hosszúkás formája, nagy méretű ajtajai és finom, elektrohidraulikus szövet tetője a nyitott C-osztály-modellt a szegmens egyik legelőkelőbb járművévé teszi.

A részletek aprólékos kidolgozottságában mutatkozik meg a különlegessége, a klasszikus biztonsági öv csatjától az Airscarf nyakfűtésen át az exkluzív AMG csomagokig. A kivitelezés színvonala azonban változó lehet, néhány A-205 Cabriolet öt számjegyű kilométeróra-állás mellett is nyikoroghat és ciripelhet, míg mások a bűvös százezer után sem nyikkannak meg.

A C-osztály kabrió számos feláras extrát kínált, így a választék és az árban is van mozgástér. A konfigurációk terén a Mercedes nagyvonalúságot mutatott, így a kihasználatlan gombok számából következtethetünk az előző tulajdonos takarékosságára. Az extrák között megtalálható volt a napfényt visszaverő valódi bőr üléshuzat, különböző alumínium keréktárcsa-kialakítások és elegáns Designo utastér design-csomagok is. A beltéri díszítőelemeket a megrendelő kénye-kedve szerint választhatta, a színtől függően a jobban szigetelő lágy tető mérsékelt felárért volt elérhető, ezért gyakran választották. Az automatikus Aircap rendszer is jól jött, amely hatékony szélterelőként csökkenti a turbulenciát minden ülésen.

A C-osztály Cabriolet széles motorkínálata és a választható 4Matic összkerékhajtás szinte minden vezetési preferenciának megfelel. A négyhengeres turbómotorok hangzása nem fenomenális, de dinamikus meghajtást biztosítanak. A hathengeres, 333 lóerős C 400-as erős és robusztus, különleges vezetési élményt nyújt. A V8-as biturbóval szerelt C-63-as modellek kiemelkednek a teljesítmény és az ár tekintetében is, ezek a kabriók az ínyencek izmos GT-jévé válnak, bár gyakran „széthajtották” őket az első tulajdonosok. A vezetéstámogató rendszerek, amelyeket gyakran csomagokban kínálnak, kifejezetten ajánlottak, mivel nem szabályozzák agyon a járművet, hanem a sofőr legjobb barátai.

A Mercedes két év új autó garanciát és 30 év rozsdavédelmi garanciát kínált, amennyiben a karbantartási intervallumokat megszakítás nélkül betartják a vásárlók. Az első tengelyek zörgése a kopott csapágyak vagy lengéscsillapítók következménye lehet, és általában csak a 100 ezer kilométer után jelentkezik. Vásárlás előtt mindenképp érdemes szakértőhöz vinni az autót.

A vásárlás mellett szól, hogy négy teljes értékű ülés, megbízható tetőszerkezet és nagy motorkínálat áll rendelkezésre. Ellenben a sok extra miatt magas vételárak, az AMG csúcsmodellek drága fenntartása és a puha tető állapotának bizonytalansága érvek a vásárlás ellen.

A használt autók egyik legnagyobb magyarországi apróhirdetéses weboldalán hasonló modellt már 10 millió forinttól kínálnak.