Kényszergyógykezelésre ítélték a miskolci gyilkosság gyanúsítottját

Hat hónapos kényszergyógykezelést rendelt el a Miskolci Járásbíróság csütörtökön annak a férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy brutális módon megölte ismerősét a miskolci Aldi parkolójában.

A 36 éves gyanúsított hétfőn délelőtt összetűzésbe került egy 76 éves ismerősével a parkolóban, majd a vita hevében többször fejbe vágta a férfit egy kalapáccsal. Az eset után a támadó beült az autójába és többször nekihajtott a bántalmazástól kábult áldozatnak, aki ennek következtében két jármű közé szorult és a helyszínen életét vesztette.

A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a bíróság döntését egy pszichiátriai szakvélemény alapozta meg, amely szerint megalapozottan feltételezhető, hogy a férfi szabadlábra kerülése esetén újabb, személy elleni erőszakos cselekményt követne el. A bíróság végzése értelmében a gyanúsított előzetes kényszergyógykezelése hat hónapig tart, és a végzés végleges.

A gyilkosság áldozata Szikszó díszpolgára volt, egy környezetvédelmi aktivista, aki a helyiek szerint pénzkölcsönzéssel foglalkozott, és emiatt állandó konfliktusai voltak. A lakosok úgy vélik, a vádlottal is pénzügyi vitája volt, feltehetően egy tartozás miatt alakult ki közöttük a rossz viszony. Az elkövető autószerelő, aki használt autókkal is foglalkozott korábban, mentális problémái is voltak, ráadásul úgy tudni, tavaly ő volt az, aki autós üldözésbe keveredett a fővárosban. Az emberölés bűntette miatt indult eljárás a férfi ellen.