Új kígyófaj fedezték fel Szaúd-Arábiában

Egy eddig ismeretlen kígyófajt azonosítottak Szaúd-Arábiában, amelyet a Rhynchocalamus hejazicus névre kereszteltek, utalva ezzel a felfedezés helyszínére, az ország Hidzsáz tartományára.

A Pensoft Publishers által közzétett tanulmány szerint ezek a kígyók kisméretűek, és jellegzetes vörösesbarna színükkel, valamint a fejükön és nyakukon lévő fekete foltokkal könnyen felismerhetők, bár előfordulnak teljesen fekete példányok is. A Rhynchocalamus hejazicus a homokos és sziklás területeket részesíti előnyben, de az emberi tevékenység által megváltoztatott környezetben is képes túlélni, ami alapján a kutatók úgy vélik, hogy a faj nem veszélyeztetett.

A kígyók éjszakai életmódot folytatnak, azonban jelenleg még keveset tudunk viselkedésükről és életmódjukról. A tanulmány szerzői kiemelik, hogy meglepő volt számukra egy ismeretlen állat felfedezése Szaúd-Arábia közép-nyugati részén, ami arra utal, hogy a királyság területén még több rejtett faj is előkerülhet a jövőben.