Tanárnak képezhetik át az 55 év feletti katonákat

Kedden fogadta el a parlament azt a salátatörvényt, amelyben a telefonok iskolai korlátozása mellett a státusztörvény módosításaként a honvédeket átvezényelhetik a tankerületekhez - írja az Eduline.

A pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény módosítása értelmében, ha egy 55. életévét betöltött hivatásos vagy szerződéses szolgálati viszonyban álló tiszt vagy altiszt átvezénylésre kerül a tankerületi központhoz, a központnak kötelessége fogadni, amennyiben a vezényelt az alkalmazási feltételeknek megfelel. Ha nincs megfelelő álláshely, a tankerületnek kell gondoskodnia a szükséges képzésről. Addig a vezényelt által ellátandó feladatokat a tankerületi központ vezetője határozza meg.

Ez azt jelenti, hogy az átvezényelt 55 év feletti tisztek és altisztek esetében a tankerületek kötelesek alkalmazni őket, és ha szükséges, átképzést biztosítani számukra. Így például tanári vagy oktató-nevelői munkakörben is dolgozhatnak a tankerületi központhoz vezényelt hivatásos vagy szerződéses szolgálati viszonyban álló honvédek.

Az Eduline emlékeztet arra is, hogy tavaly szeptemberben hat középiskolában indult a honvédelem tantárgy próbaoktatása, heti egy órában. A diákok ilyen keretek között ismerkedhettek meg többek között a lőelmélettel, tereptani ismeretekkel, elsősegélynyújtással, valamint a honvédelem alapfogalmaival és rendszerével. A mostani javaslat érdekessége, hogy a honvédelem tantárgy oktatásában is részt vehetnek az átvezényelt honvédek, akik így közvetlenül is hozzájárulhatnak a diákok képzéséhez ezen a területen.