Visszatérhet a Jobbikba a párt korábbi meghatározó politikusa

Az atv.hu információi szerint Szabó Gábor, a Jobbik – Konzervatívok egykori befolyásos politikusa visszatérhet a pártba, és Gyöngyösi Márton ismét megméretteti magát a pártelnöki pozícióért, annak ellenére, hogy sokan inkább a leváltását szeretnék.

A Jobbik – Konzervatívok vasárnapi választási eredménye csupán egy százalék volt, ami nem elegendő az Európai Parlamenti mandátum megszerzéséhez, ezért a párt teljes tisztújítást hirdetett meg. Lukács László György, a Jobbik frakcióvezető-helyettese az ATV Start című műsorában tragikusnak nevezte az EP-választáson elért eredményt, és hozzátette, hogy a megyei és helyi önkormányzatokban is leszerepeltek.

Az atv.hu értesülései szerint a Jobbikot teljesen új alapokra kívánják helyezni, és ebben a folyamatban térhet vissza Szabó Gábor, aki korábban a pártigazgatói pozíciót töltötte be, és aki szerint "ebben a hálóban én vagyok a pók". Szabó sosem volt a Jobbik "kirakatembere", de a kulisszák mögött ő mozgatta a szálakat.

Szabó Gábor tavaly augusztusban távozott a párt választmányi elnöki tisztségéből, Gyöngyösi Márton kérésére, aki akkor a Jobbik politikájának eltérő megítélésére hivatkozva kérte fel Szabót a lemondásra. Az ATV szerint Szabó visszatérése Gyöngyösi jelenlegi pozíciójának meggyengülését jelezheti, mivel a párton belül sokan szeretnék, ha leváltanák a jelenlegi pártelnököt.

Gyöngyösi Márton azonban bejelentette, hogy ismét indul a pártelnöki tisztségért a közelgő választáson. Az MTI információi szerint a Jobbik vezetőségének több tagja alapján a tisztújítást június utolsó hétvégéjén tarthatják meg.