Súlyos pénzügyi válságban a floridai múzeum

Az Orlandói Művészeti Múzeum (OMA) súlyos pénzügyi válságba került egy hamis Basquiat-művekkel kapcsolatos botrány következtében, amely miatt az FBI is nyomozást indított.

Az Orlandói Művészeti Múzeumot tavaly nyáron rázta meg az a botrány, amikor a múzeum beperelte volt elnök-vezérigazgatóját, Aaron de Groftot, aki állítólag hamis Jean-Michel Basquiat-műveket állított ki és értékesített. Az ügyben az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is érintett, miután razziát tartottak a kérdéses kiállításon.

A múzeum szerint de Groft és társai a kiállítást azért szervezték meg, hogy hasznot húzzanak a hamisítványokból. Az OMA csalás, szerződésszegés és összeesküvés miatt ismeretlen összegű kártérítést követel az érintettektől.

De Groft azonban nem hagyta annyiban a vádakat, és 2023 novemberében beperelte az OMA-t jogtalan rágalmazásra hivatkozva. Az ügyét Mark Elliott, a múzeum kuratóriumának elnöke által tett nyilatkozatokkal támasztotta alá.

Az OMA tagadta de Groft rágalmazási vádjait, és Mark Elliott a következőket nyilatkozta: "Visszaélt bizalmi helyzetével, hazudott mindenkinek. Aki megkérdőjelezte a művek eredetét a személyzet körében, azokat megfélemlítette, ellenséges légkört teremtett. Szégyent hozva ezáltal a közösségünkre azáltal, hogy hamis alkotásokból rendezett kiállítást".

A botrány következményeként a múzeum pénzügyi helyzete válságosra fordult. Cathryn Mattson ügyvezető igazgató egy felvételen beszélt arról, hogy a múzeum költségei jelentősen megnőttek, és a tartalékalapok kimerülőben vannak.

Mattson szerint az intézménynek jelenleg 500 ezer dolláros adóssága van, amelynek fele a jogi költségeket fedezi. A múzeum éves költségvetése körülbelül négymillió dollár, és az év végére mintegy 1 millió dolláros hiánnyal számolnak.

A múzeum későbbi közleményében elismerte a pénzügyi hiányt, és hozzátette, hogy 2024-re 835 ezer dolláros veszteséget várnak. A veszteségeket a polgári perben való sikeres kártérítés behajtásával, valamint a kormánytól és támogatóktól kért pénzügyi segítséggel próbálják ellensúlyozni.