A hazai málnatermelés válságban

Egyre kevésbé termesztik Magyarországon a málnát, és a helyzet olyan súlyos, hogy a gyümölcs hamarosan teljesen kiszorulhat a hazai termelésből. Az Agroinform szerint a málna termőterülete évek óta drasztikusan csökken, ami miatt a gyümölcs ára magas, és bár sokan szeretik, egyre kevesebbet fogyasztanak belőle.

Apáti Ferenc, a FruitVeb Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnöke elmondta, hogy a magyar málna termőterülete gyakorlatilag megszűnt. Negyven évvel ezelőtt még Európa egyik legnagyobb málnatermő országa voltunk hétezer hektárral, de mára csak néhány tíz hektárra csökkent a termőterület, és ezek is szétszórva helyezkednek el.

A málna termőterületének csökkenéséért két fő okot nevezett meg Apáti Ferenc: az egyik a klímaváltozás, mivel a málna nem bírja a szárazságot és a magas UV-sugárzást, a másik pedig a munkaerőhiány, hiszen a málnatermelés nagy élőmunka igényű, ami jelenleg nem áll rendelkezésre.

A hazai gyümölcskutató állomások eddig nem tudták megfelelő tudással és korszerű technológiával kiszolgálni a málnatermesztőket, ami miatt a termelők elvesztek. A málnatermeléshez alkalmazkodni kellene a megváltozott klímához, megfelelő fajtát kellene választani és a technológián is változtatni kellene, de ezek hiányában a termelés nehézségekbe ütközik.

Spanyolországban például sikeresen termelnek málnát, annak ellenére, hogy ott melegebb az időjárás, mint Magyarországon. Azonban a versenyképes és gazdaságos málnatermeléshez fedett körülmények között, fóliatakarás alatt kellene történnie, amihez jelentős tőkebevonás szükséges, de ez a fogyasztói árat jelentősen megemelné.

Magyarországon évente pár ezer tonna málnát fogyasztunk, fejenként néhány dekagrammra tehető az éves málnafogyasztás. Ez a mennyiség többnyire Lengyelországból és kisebb részben Szerbiából érkezik.