Közmédia kínai megállapodásai: per indult az eltitkolt dokumentumokért

A magyar közmédia több kínai állami szereplővel írt alá megállapodást májusban, azonban az adatigénylésünket, amely a 2020 – 2024 közötti időszakra vonatkozó szerződéseket kérte, megtagadták, ezért bírósághoz fordulunk.

A közmédia elutasította azt a közérdekű adatigénylésünket, amely a 2020 és 2024 közötti időszakban Kínában honos szervezetekkel kötött szerződéseik kiadását kérte, így a következő lépésként bírósági útra tereljük az ügyet.

Hszi Csin-Ping kínai elnök budapesti látogatása után a Xinhua hírügynökség közzétett egy listát a magyar-kínai megállapodásokról, amelyek között három olyan is szerepel, amelyben a Magyar Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) is részt vett. Ezek a következők:

  • Hírcsere- és együttműködési megállapodás a Xinhua Hírügynökség és az MTVA, valamint a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. között,
  • Memorandum az együttműködés elmélyítéséről a China Media Group és az MTVA között,
  • Együttműködési megállapodás a Zsenmin Zsipao és az MTVA, valamint a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. között.

A Xinhua a Kínai Népköztársaság államtanácsa alá rendelt állami hírügynökség, a China Media Group a kínai kommunista párt irányítása alatt álló médiaszervezet, míg a Zsenmin Zsipao a párt hivatalos napilapja.

A közmédia hirado.hu szerint a China Media Grouppal már 2023 óta folyik együttműködés, és korábban más kínai médiaszolgáltatókkal is kötöttek megállapodást, például a Hunan Broadcasting Systemmel műsorcserére és koprodukcióra. 2015-ben egy közérdekű adatigénylés révén derült ki, hogy a "Játék határok nélkül" című sorozatot Kínában gyártatta le az MTVA.

Az MTVA a mostani adatigénylésünket azzal utasította el, hogy nem kötelezhetőek új adat előállítására, vagyis nem akarják kiválogatni a kínai féllel kötött szerződéseiket. Ezt az álláspontot vitatjuk, és peres úton próbáljuk meg elérni az iratok kiadását.

Sarkadi Nagy Márton