Duna Group Szabadegyetem: Újra jelentkezhetnek a hallgatók

A Duna Group harmadik Szabadegyetemére várják a felsőoktatási hallgatók jelentkezését, ahol a magyar infrastruktúra kivitelezési munkálataiba nyerhetnek betekintést, többek között az M44-es autópálya építésébe és a lakiteleki központi aszfalt laboratórium működésébe.

A Magyar Építők szerint a háromnapos program során a hallgatók megismerkedhetnek az építőmérnöki, építészeti, vízépítőmérnöki, geodéta, térinformatikai, gépészeti és IT-területek gyakorlati alkalmazásaival. Az ingyenesen regisztrálható szakmai program célja, hogy felkeltse a következő generáció érdeklődését és elősegítse a tudásmegosztást. Az eseményen a Duna Aszfalt lakiteleki központi aszfalt laboratóriumát és a szolnoki Karcagi Gábor Árvízvédelmi gyakorlópályát is bemutatják a résztvevőknek.

A szabadegyetem keretében teret kapnak a digitális fejlesztések is. Szabó Beatrix, a Duna Aszfalt Zrt. BIM divíziójának vezetője elmondta, hogy a programban különös hangsúlyt kap a digitális építés, azaz a három dimenziós modellek használata és a high-tech eszközök, technológiák által vezérelt infrastruktúrafejlesztés. Az idei évben különleges fókuszterületként a jövő elméleteit mutatják be a jelenkori gyakorlatban az egyetemisták számára.

: Magyar Építők