Holland képviselőt ítéltek közmunkára

Egy holland bíróság kétszáz óra közmunkára ítélte Gideon van Meijeren parlamenti képviselőt, a radikálisan jobboldali Fórum a Demokráciáért párt tagját, aki a hatóságok elleni erőszakra buzdította a gazdákat az 2022-es agrártüntetések idején.

A bíróság szerint Van Meijeren szándékosan használta ki parlamenti képviselői pozícióját, hogy a tiltakozó akciók során erőszakot szítson. A vádak szerint a képviselő egy gazdafórumon és egy internetes interjúban is kifejtette véleményét, miszerint a kormány törvénytelenül cselekszik a nitrogén csökkentését előirányozó döntéseivel, és ezzel megfosztja az állampolgárokat alapvető szabadságuktól és jogaiktól. A bíróság kiemelte, hogy Van Meijeren megjegyzései a kormány nitrogénkibocsátás szintjének kezelésére irányuló politikájával kapcsolatos nyilvános vitával egy időben történtek, amely során felmerült a gazdák földjeinek kisajátításának lehetősége is.

A törvényszék szerint a képviselő célja az volt, hogy a már amúgy is felizgatott közönség nyugtalanságát fokozza, ami erőszakhoz vezethetett. Emlékeztettek arra, hogy a tüntetők fenyegető hangulatban gyűltek össze egy mezőgazdasági miniszter otthona előtt, ahol rendőrökre támadtak, és más erőszakos cselekményeket is elkövettek.

A bíróság álláspontja szerint Van Meijeren kijelentései egyértelműen az erőszakos lázadást támogatták a kormány ellen, amely állítólag törvénytelenül járt el a nitrogénpolitikájával és az agrárüzemek tervezett kisajátításával kapcsolatban. Van Meijeren védekezése során azt állította, hogy szavait kiforgatták és manipulálták, és hogy ő valójában a békés forradalom mellett érvelt, de a vádirat ezt figyelmen kívül hagyta.

A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy a képviselő tudatosan reagált a hallgatóság nyugtalanságára, és szándékosan szította tovább azt. Rámutattak, hogy Van Meijerennek, mint képviselőnek, felelősséggel tartozik a nyilvánosan elhangzott kijelentéseiért, és véleménye hatással van a képviseltekre. A bíróság szerint a képviselő átlépte a szabad véleménynyilvánítás határát a kormány elleni erőszak lehetőségére utaló kijelentéseivel.

Van Meijeren a tárgyaláson kritizálta, hogy bíróság elé állították azért, mert nem ért egyet a kabinet politikájával, és kijelentette, hogy ellenzi az erőszak alkalmazását. (MTI)