4,5 kilométernyi kábelt loptak el bezárt vasúti mellékvonalról

Börtönbüntetést kért a Balassagyarmati Járási Ügyészség három férfi ellen, akik márciusban egy éjszaka alatt 4,5 kilométernyi távközlési kábelt tulajdonítottak el az Aszód-Balassagyarmat-Ipolytarnóc vasútvonal mellől.

A vádlottak 2024. március harmadikán este a Nógrádszakál és Litke közötti szakaszon 36 darab fa tartóoszlopot vágtak ki láncfűrésszel, melyek közül több a vasúti sínekre dőlt, majd levágták és darabokra szelték a kábelt, amit később autóval több fordulóban Szlovákiába szállítottak eladás céljából.

A vasúti mellékvonalon, ahol a bűncselekmény történt, 2023. augusztus 1-jén szüntették meg a személyvonatok közlekedését, azonban ritkán, menetrenden kívül nemzetközi tehervonatok továbbra is használták a vonalat. Emiatt az ügyészség a három gyanúsítottat jelentős értékre elkövetett lopással és a közlekedés biztonsága elleni bűncselekménnyel vádolja, társtettesként.

A megrongált távközlési kábel az érintett vasúti pályán lévő állomások közti kommunikációt, így a vasúti közlekedés biztonságát szolgálta. A három férfi a kábelek ellopásával és a pálya megrongálásával összesen 9.301.500 forint kárt okozott.

Ellenük társtettesként, jelentős értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és közlekedés biztonsága ellen elkövetett bűncselekmény a vád. Bűnösségük megállapítása esetén végrehajtandó szabadságvesztés mellett közügyektől eltiltás vár rájuk.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság fog dönteni.

Borítókép: police.hu