Veszedelmes előzés Vaskeresztesnél

Egy autós kamerája rögzítette, amint egy Volkswagen Passat sofőrje veszélyes előzésbe kezdett az osztrák határ közelében, Vaskeresztes térségében, amelynek során majdnem balesetet okozott.

A Bp-i Autósok közösségének eljuttatott felvételen egy sötétkék Volkswagen látható, amint az előtte haladó járműveket próbálja megelőzni. A sofőr egy balos kanyar után következő jobb kanyarív elején döntött úgy, hogy megkockáztatja az előzést. Ebben a kritikus pillanatban azonban szemből érkezett egy másik autó, amelynek vezetője gyors reflexeinek köszönhetően, az út szélére húzódva kerülte el a karambolt.

A profi autóversenyzők is megirigyelnék azt a manővert, amit a Volkswagen sofőrje végrehajtott, bár a helyzet rendkívül veszélyes volt. A Budapesti Autósok oldala által közzétett videón is látható, hogy a sofőr türelmetlen módon a kanyarban próbált manőverezni, azonban a lehető legrosszabb pillanatban érkezett szemből egy másik autó, aki profi módon kerülte ki az úton lévő társát.

Korábban is beszámoltunk már hasonló előzésekről, amelyekről további információkat ide kattintva érhető el. A Bp-i Autósok Közössége által közzétett új videóban is jól látható, hogy a kék Volkswagen sofőrje igencsak türelmetlen fajta volt, és a lehető legkritikusabb pillanatban jelent meg egy szemből, szabályosan érkező autó, aki a szó legszorosabb értelmében vérprofi sofőr módjára kerülte el az ütközést.