Augusztus 20-án minden korábbinál nagyobb tűzijáték várható

A Magyar Nemzet értesülései szerint ebben az évben augusztus 20-án a magyar államalapítás ünnepén minden eddiginél nagyobb méretű tűzijáték fogja elkápráztatni a nézőket.

A tervek szerint a nap fő attrakciója, a látványos tűz és fények játéka 21.00-kor kezdődik, és az idei tűzijáték minden idők leglátványosabbja lesz. A Duna mentén az eddigi 4,3 kilométer helyett több mint öt kilométer hosszan lehet majd megcsodálni a fényjátékot, amely a Petőfi hídtól egészen a Margit-sziget közepéig tart majd, és a tavalyi kettő helyett három belvárosi hidat is érint. Az eseményt híres magyar zeneszerzők alkotásai és ismert népdalok fogják kísérni.

Az ünnepi programok már augusztus 17-én, szombaton kezdetét veszik, és a hosszú hétvége alatt többféle rendezvény várja az érdeklődőket. A hivatalos állami program a Kossuth Lajos téren tartandó zászlófelvonással kezdődik, ahol az ünnepélyes tisztavatás is megtartásra kerül, majd a légi parádé következik a Duna felett. A rendezvénysorozat összesen 19 helyszínen lesz elérhető, és a szervezők a következő programokat is megerősítették:

  • Zászlófelvonás,
  • Tisztavatás,
  • Légiparádé,
  • Csárdafesztivál.

A Nyitott Parlament program keretében augusztus 20-án egész nap ingyenesen látogatható az Országház is. A gasztronómiai élvezetek kedvelői számára a Vörösmarty téren megrendezésre kerülő Csárdafesztivál mellett a Magyar Ízek Utcája is várja a látogatókat a Lánchídtól a Döbrentei térig, amely a Kárpát-medence gasztrokultúráját mutatja be.

Az események költségeiről a Magyar Nemzet nem közölt információt. A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodához tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal bő 12,5 milliárd forintot adott az augusztus 20-i programok megszervezésére a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökségnek, amihez hozzájön a korábban az ünnepi tűzijáték megszervezésére adott 2,4 milliárdos támogatás. A K-monitor szerint a tűzijátékra kiírt tendert egyetlen cégcsoport, a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó Lounge nyerte, amely versenykorlátozó konstrukció miatt nem találkozott versenytársakkal a közbeszerzésen.

Az esemény költségeiről és arról, hogy idén lesz-e olcsó sör, a források továbbra sem szolgáltatnak információval.