Lehet, hogy orosz szabotázsakció történt Prágában?

Oroszország is érintett lehet egy prágai gyújtogatási kísérletben, amely során egy külföldi állampolgárt vettek őrizetbe a múlt hét végén – közölte Petr Fiala cseh kormányfő.

Petr Fiala szerint a gyújtogatási kísérlet mögött állhat Oroszország, amit „inkább nagyon valószínűnek” tart, és úgy véli, hogy a támadást Oroszországból szervezhették és finanszírozták, ami a hibrid hadviselés része lehet.

Martin Vondrásek cseh rendőrfőkapitány a nemzetbiztonsági tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a szándékos gyújtogatás gyanújával elfogott külföldi állampolgárt.

A gyanúsított, aki dél-amerikai állampolgár, csütörtökre virradóra próbálta meg felgyújtani a prágai közlekedési vállalat egyik nagy garázsát a Klícov városrészben, de a részleteket a hatóságok nem hozták nyilvánosságra.

A rendőrfőkapitány szerint az alkalmazottak lélekjelenlétének köszönhető, hogy a gyújtogatás nem járt sikerrel és nem okozott nagyobb kárt.

A külföldi állampolgár öt nappal a gyújtogatási kísérlet előtt érkezett Csehországba, és a rendőrség a garázs kamerarendszerei által készített fényképek, valamint a közvélemény segítségével szombaton reggel elfogta.

A gyújtogatási kísérletet követően megszigorították a biztonsági intézkedéseket Prágában, de Vít Rakusan belügyminiszter szerint a lakosságot jelenleg semmilyen veszély nem fenyegeti.