Karácsony Gergely maradhat Budapest főpolgármestere

A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) hétfői ülésén megállapította a főpolgármester-választás eredményét, amely szerint Karácsony Gergely, a Párbeszéd-Zöldek–DK–MSZP közös jelöltje maradhat a főváros élén. A határozat azonban még nem jogerős, és ellene három napig lehet fellebbezni.

Az FVB által összesített adatok szerint a névjegyzékben 1 333 795 választó szerepelt, akik közül a vasárnapi szavazáson 807 056-an jelentek meg. Az urnákban összesen 806 142 lebélyegzett szavazólapot találtak, melyből 24 592 érvénytelen volt, így 781 550 érvényes szavazatot számoltak meg.

A jelöltek közül Grundtner András (Mi Hazánk Mozgalom) 38 942, Vitézy Dávid (Vitézy Dáviddal Budapestért – LMP-Zöldek) 371 142, míg Karácsony Gergely (Párbeszéd-Zöldek–DK–MSZP) 371 466 szavazatot kapott. Ez utóbbi eredmény alapján a FVB négy igen szavazattal, kettő nem szavazat ellenében Karácsony Gergelyt nyilvánította megválasztottnak. A hivatalos végeredmény szerint Karácsony Gergely a főpolgármester-választást 324 szavazattal nyerte meg.

A FVB határozata nem jogerős, és jogszabálysértésre hivatkozva három napon belül lehet ellene fellebbezni. A fellebbezéseket a Nemzeti Választási Bizottság bírálja el, ahol új tények és bizonyítékok is felhozhatók. A határozat elleni fellebbezést 2024. június 13-án, csütörtökön 16 óráig lehet benyújtani.

Vitézy Dávid, aki eddig jelezte, hogy a szavazatok újraszámlálását szeretné elérni, három nap áll rendelkezésére a fellebbezésre. Hétfő délután Facebook-posztjában arról írt, hogy "nyitott kérdésből és gyanúból is rengeteg van", és "a már birtokunkban lévő információk alapján egyes kerületekben rendszerszintű problémák merültek fel a szavazatok érvénytelenné nyilvánításával kapcsolatban, és pont ezekben a kerületben kiugró is volt az ilyen szavazatok aránya". Újabb posztjában hozzátette, hogy egész nap érkeztek jelzések a közel 25 ezer érvénytelen szavazattal kapcsolatban, és úgy tűnik, "olyan eljárásjogi hibák fordultak elő, melyek befolyásolhatták a főpolgármester-választás végeredményét". Vitézy egy ímélcímet is megadott, amin értesíteni lehet, ha valaki szintén eljárásjogi hibát észlelt a szavazatok számlálásakor.

A közgyűlést is kihirdették

Az FVB egyhangúlag, hat igen szavazattal fogadta el a fővárosi önkormányzati képviselők választásának eredményét. Az urnákban 806 035 lebélyegzett szavazólap volt, érvénytelen volt közülük 13 743, érvényes 792 292. A fővárosi listák a listákra leadott szavazatok arányában kapnak mandátumot. Nem kap mandátumot az a lista, amely nem érte el a fővárosi listákra leadott érvényes szavazatok öt százalékát.

Ez alapján a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 62 541 szavazatot kapott, a Mi Hazánk Mozgalom 30 208-at, a Nép Pártján 1315-öt, a Magyar Munkáspárt 1835-öt, a Magyar Szolidaritás Mozgalom - Lokálpatrióták Erzsébet Városáért - Helló Pesterzsébetiek 930-at, a Tisztelet és Szabadság Párt 216 609-et, a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület - LMP-Zöldek 80 402-t, a Fidesz-Kereszténydemokrata Néppárt 227 285-öt, a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP 131 696-ot, a Momentum Mozgalom 39 471-et. Az 5 százalékos szavazathatár 39 615 volt.

Ez alapján a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3 mandátumot szerzett a Fővárosi Közgyűlésben, a Tisztelet és Szabadság Párt 10-et, a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület LMP-Zöldek 3-at, a Fidesz-KDNP 10-et, a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP 6-ot. A többi lista nem szerzett mandátumot.

Az FVB határozata nem jogerős, ellene - jogszabálysértésre való hivatkozással - három napon belül lehet fellebbezni, amit a Nemzeti Választási Bizottság bírál el. A fellebbezésben új tények és bizonyítékok felhozhatók.