Csúnyán leszerepelt a Jobbik, teljes tisztújítást ír ki a párt

A Jobbik-Konzervatívok pártja, az európai parlamenti és az önkormányzati választások gyenge eredményei után, teljes tisztújítást hirdetett meg. Gyöngyösi Márton pártelnök szerint a kampány egyenlőtlen feltételek mellett zajlott, de ő nem mond le, mivel "megváltoztak a körülmények".

A Jobbik-Konzervatívok elnöksége hétfőn bejelentette, hogy a lehető legkorábbi időpontban, június 29-én megrendezik a párt elnökségének teljes tisztújítását. Ezzel lehetőséget biztosítanak a tagoknak, hogy olyan vezetőket válasszanak, akik elősegíthetik a párt újjáéledését és sikerességét.

Gyöngyösi Márton a választásokat követő vasárnap este három fő problémát említett, amelyek szerinte hátráltatták a pártot. Az első a 2022-es összefogásban részt vevő ellenzéki pártokra kiszabott, de csak a Jobbiktól ténylegesen levont Állami Számvevőszék bírsága volt, amely aláásta a párt kampányfinanszírozását. Emellett a pártelnök "elképesztő médiaellenszelet" és Magyar Péter, valamint a Tisza Párt megjelenését is nehezítő tényezőként sorolta fel.

Gyöngyösi Márton hangsúlyozta, hogy a Jobbik továbbra is elkötelezett amellett, hogy egy jobbközép, konzervatív alternatívát kínáljon a Fidesz politikájával szemben. A pártelnök, a Jobbik eddigi EP-képviselője az MTI kérdésére az éjszaka azt közölte: ismét versenybe száll a pozícióért a közelgő választáson. Gyöngyösi a 24.hu-nak adott nyilatkozatában megerősítette, hogy nem mond le, és a tisztújításon ismét elindul az elnöki posztért, várhatóan több riválissal szemben. A 24.hu-nak adott nyilatkozatában Gyöngyösi azt mondta, hogy "megváltoztak a körülmények", és bár korábban azt nyilatkozta, hogy lemond, ha a párt nem jut be az EP-be, most úgy véli, a párt június végén el fogja dönteni, hogy kellek-e vagy nem.

A 2019-es európai parlamenti választásokhoz képest kevesebb magyar párt képviselői jutottak be az Európai Parlamentbe. A Fidesz–KDNP ismét az első helyen végzett, míg a Momentum Mozgalom, a Jobbik és gyakorlatilag az MSZP nem szerzett mandátumot. A Jobbik egyszázalékos eredményt ért el a vasárnapi európai parlamenti választáson, így nem nyert mandátumot a brüsszeli testületben. Az eredmények alapján a kormánypártok mellett a Tisza Párt, a DK–MSZP–Párbeszéd-szövetség és a Mi Hazánk adhat EP-képviselőket az elkövetkező öt évre. A Jobbik 2019-ben még 220 ezer szavazatot kapott, ami csaknem ötször annyi, mint a vasárnapi voksoláson. Gyöngyösi szerint az egy százalékos eredmény csalódás, még akkor is, ha az induló pártok középmezőnyében végeztek.

Potocskáné Kőrösi Anita, a párt elnökhelyettese bejelentette, hogy nem kíván újra pozíciót betölteni az elnökségben, és visszavonul az országos politizálástól. Facebook-oldalán megkövette a párt tagságát, amiért Gyöngyösi Márton személyében olyan embert segített elnöki pozícióba, akiben "kódolva volt a kudarc".

A Blikk információi szerint Dr. Brenner Koloman, a párt frakcióvezető-helyettese és korábbi főpolgármester-jelölt, elindul az elnöki posztért. Brenner április 19-én visszalépett a főpolgármester-jelöltségtől és támogatóit Vitézy Dávidra szavazásra kérte. Gyöngyösi Márton a Blikknek megerősítette, hogy újraindul az elnökségért, így a belső kampány is elindulhat a Jobbikban.