Japán autógyártók botránya: Óriási veszteségek a részvényeken

A Toyota, a Mazda és a Honda több járművet is visszahívott, miután kiderült, hogy több teszten is csaltak. A botrány további autógyártókat is érint, és jelentős piaci értékvesztést okozott a cégeknek.

A Toyota egyik leányvállalata bukott le először a meghamisított töréstesztekkel, majd a csalások a többi autógyártónál is napvilágot láttak. A japán cégeknek emiatt több jármű gyártását és értékesítését is le kellett állítaniuk.

A részvények értéke jelentősen csökkent: a Toyota piaci értéke több mint 15 milliárd dollárral, azaz 5,4 százalékkal esett vissza a múlt héten. A Mazda részvényei 7,7 százalékkal, míg a Honda, a Suzuki és a Yamaha részvényei 5,75, 2,2, illetve 0,3 százalékkal csökkentek.

A földügyi, infrastrukturális, közlekedési és idegenforgalmi minisztérium további vizsgálatok során talált szabálytalanságokat a Honda, a Suzuki és a Yamaha tanúsítási kérelmeiben.

A helyzet azonban mára valamelyest stabilizálódott, hétfőn a vállalatok részvényei 1,7-2,13 százalékos növekedést mutattak. A vállalatok jelezték, hogy a termelés és szállítás beszüntetése ellenére az ügyfelek továbbra is vezethetik a már kiértékesített modelleket.

A Toyota Daihatsu egysége decemberben állította le az összes jármű szállítását egy biztonsági botrány miatt, amely során mintegy 64 modellnél, köztük 22 Toyota márkanév alatt értékesített típusnál találtak problémákat. A Daihatsu tavaly áprilisban ismerte el, hogy 88 ezer kisgépjármű esetében manipulálták az oldalütközéses biztonsági teszteket.